Dankó Imre szerk.: Az 1969. augusztus 29-én, a debreceni Déri Múzeumban tartott Zoltai Lajos-emlékünnepség előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 15. Debrecen, 1971)

Komoróczy György: Zoltai Lajos, a „történész, levéltáros”

képviselte. Ez a tévedés a polgári történetírás időszakában megbocsátható, s annál kevésbé jelentős, mert végül is nem az osztályharcok bemutatása volt a célja, hanem egy-egy korszak részkérdéseinek ismertetése. Zoltai megvizsgálta a város körül már a honfoglalás óta kimutatható és a későbbi századok folyamán eltűnt falvak helyzetét, a térképek aprólékos adatainak, s a különböző dűlőknek névelemző módszerével rámutatott arra, hogy milyen falvak éltek a nagy pusztán, Debrecen és Egyek között, valamint Debrecentől keletre; a térképek általában XVIII. századiak voltak, s a XVIII. századi feljegyzésekből ezek nélkül nehéz lett volna visszakövetkeztetni az I. István korabeli településtörténeti állapotokra. De Zoltai a térképeken kívül és azokkal összefüggésben figyelembe vette a birtokpereket, a káptalani feljegyzéseket, a birtokba iktató okleveleket, és szinte szomjasan lesett a jó vadász szemével olyan adatokra, melyeket korábban mások figyelmen kívül hagytak. Ha egy-egy káptalani birtokátírásban vagy eredeti oklevélben ismert vagy ismeretlen névre bukkant, azonnal megkereste annak helyrajzi vonatkozásait és elemezni próbálta történetiségét. Az ilyen helyneveket Debrecen területén ő tette ismertté, s ragyogó munkája az eltűnt falvakról, a Mohács előtti Debrecen környéki település rendszerét, módszerét és a lakott helyek sűrűségét állapította meg. Ezeket a kutatásokat a marxista régészet még szélesebb bázisokon folytatja, s ebben Zoltai településtörténeti tanulmányai nagy segítséget jelentenek. A másik kérdéscsoport, amelyhez Zoltai nélkülözhetetlennek tartotta a levéltári forrásokat, a birtoktörténet. Már ő előtte is foglalkoztak Debrecen birtokainak kialakulásával, de azon túlmenően, hogy a jegyzőkönyvekben rejlő adatokat ismertették, legfeljebb egy-egy mozzanatra mutattak rá. Zoltai érdeme, hogy a Debreceni Városi Levéltár titkosan kezelt iratai között felkutatta azokat az okmányokat, a több tízezerre tehető eredeti irattömegeket, amelyek a külső birtokoknak fejlődését és változásait tárják fel. A birtokiratok rendezése nagyjából 1828-1870 között történt meg, s a rendezés befejezése után 40 évig ezekhez az iratokhoz talán senki sem nyúlt hozzá. Zoltai tisztán akarta látni, hogyan alakult ki a város nagybirtokrendszere és a 160 000 kh fölött masszívan álló debreceni nagybirtok rendje mikből tevődött össze a XIV. sz. óta. A polgárságnak a városalapítás idején nem volt birtoka. A kereskedelmi tevékenység és az egyszerű kézműipari árutermelés tette kiemelkedővé és adott lehetőséget ahhoz, hogy 1361-ben I. Lajos király a városi joghatóságot elismerje, s amikor a Dózsa család 1404-ben kihalt, Debrecen egyszerre hatalmas földterülethez jutott, a család hagyományozása révén, s ezeket a földterületeket folyamatosan gyarapította hol vásárlással, illetve zálogbavétel révén, hol cserével, hol bérlettel vagy más módon. A birtokiratok aprólékos részletességgel tüntetik fel a polgárság által nem birtokosok részére kölcsönadott pénzösszegek mennyiségét, s idővel ezeknek a birtokoknak a város tulajdonába való átmenetét. Az ilyen részletezett adatokat kellett megvizsgálnia Zoltainak ahhoz, hogy megrajzolhassa a birtokok fokozatos megnagyobbodását és azt, hogy a polgárság milyen küzdelmet folytatott a feudális urak ellen egy-egy birtoktest jogérvényes elismertetéséért. A birtokfejlődés különböző mozzanatainak feltárásához azonban nem volt elegendő a birtokiratoknak a tanulmányozása. A jövedelmezőség meg-