Dankó Imre szerk.: Az 1969. augusztus 29-én, a debreceni Déri Múzeumban tartott Zoltai Lajos-emlékünnepség előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 15. Debrecen, 1971)
Módy György: Zoltai Lajos a muzeológus
mas anyagot hordott össze, a sok apró mozaikot azonban meg sem kísérelte egységes képbe foglalni. Történeti tanulmányaiban keresve is alig találunk politikai vonatkozást, még a politikai történet sem érdekelte. Amikor az egész magyar történetírás visszhangzik a kurucos történetszemlélet Bécsellenes jelszavaitól, és a XVI-XVIII. századi magyar múlt minden baját az idegen dinasztia politikájára vezetik vissza, Zoltai a Debrecenre zúduló sorozatos csapásokat az állandó háborúk, a politikai és hatalmi küzdelmek, egyszóval a történelem szükségszerű következményeiként fogja fel, s nem érdekli, hogy kitől és miért jöttek, hanem hogy hogyan lehetett azokat kivédeni. Példaképei sem azok, akik az országos politika élvonalában tevékenykednek, hanem a kalmár vagy iparos debreceni főbírók, akik ha kellett ravaszsággal, „szép szóval és adómmal" védték a város békéjét, politikusok, hadvezérek, törökök, császári zsoldosok vagy hazai urak ellenében, akik a mindenkori nehéz körülmények közt biztosították az élet feltételeit. Az évek előrehaladásával figyelme aztán mind erősebben a történelem szenvedő alanya, a nép, a cívisek, parasztok élete felé fordul. írásainak igazi hősei az évszázados elnyomásban megkínzott parasztok, akiknek munkája nyomán a „halálragyötört polgárosodás újra virágzik a háborúban kiirtott falvak termékeny határain". Ezekután nem lephet meg bennünket, hogy a nemesség történeti szerepéről munkáiban nem szól, csupán egy-egy megjegyzése sejteti, hogy erről a szerepről nincs nagy véleménye. Erős magyar öntudata nem nemesi gyökerű, hanem népi, ezen belül pedig kálvinista színezetű. A paraszti szemlélet hagyományait őrzi; bizalmatlan, sőt ellenséges az úri-nemesi osztály iránt, amely következetesen visszaszorította a paraszti törekvéseket. A debreceni főbírák mellett is csak addig áll ki, amíg azok a paraszti törekvéseket testesítették meg. A nemzeti köztörténet iránti közömbössége, a magyar történelem félhivatalos értékrendjével szembenálló, bár nyíltan sehol ki nem mondott felfogása bizonyára közrejátszott abban, hogy a hivatalos történetírás részéről életében kevés méltánylásban részesült. Ez a szemlélet azonban magyarázatot ad arra is, miért fordult Zoltai egész érdeklődésével Debrecen városának múltja felé. A Debrecen város múltjának feltárásában végzett munkája nemcsak eredményeiben, hanem módszertani vonatkozásában is igen jelentős. Ellentétben kortársai legtöbbjével, akik valamely táj vagy város történetében megelégedtek a felszíni jelenségek összegyűjtésével, Zoltai kutatásai a mélybe nyúlnak. Azt kereste, mi a jellegzetesen debreceni a város fejlődésében, polgárai múltjában. Több évtizedes, szorgalmas kutatásai nyomán megelevenedett a cívis város és lakóinak korábban nem ismert élete úgyannyira, hogy talán még ma sincs városunk, melynek XVI-XVIII. századi hétköznapjait, polgárainak mindennapi gondját és örömét annyira magunk előtt látnánk, mint Debrecenét. Minden érdekelte, ami a debreceni ember múltját közelebb hozhatja: a lakás, a bútorzat, a viselet, a szokások, a családi és közösségi élet törvényei, a gazdálkodás formái, a mesterségek, a közigazgatás, az adó, a terhek és jövedelmek megoszlása, a város, a református egyház és a polgár egymáshoz való viszonya. Bár kutatásainak, eredményeinek méltatását már elvégezték az előttem szólók, néhány vonatkozást mégis magam is kiemelnék.
