Dankó Imre szerk.: Az 1969. augusztus 29-én, a debreceni Déri Múzeumban tartott Zoltai Lajos-emlékünnepség előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 15. Debrecen, 1971)
Szendrey István: A történetíró Zoltai Lajos
zcpbirtok akkor válna igazán domináns tényezővé és a szegénység akkor emelkedhetne ki jelenlegi helyzetéből, ha a város másként bánna vagyonával és nem nagybérleteket alakítana ki határában. Ezek a kérdések további munkáiban bontakoznak ki teljes világossággal. Akkor, amidőn - ugyancsak rendkívüli gondossággal - feltárja a város birtokviszonyainak kialakulását, gazdálkodását. A városi határ kiépülésének menetét, a gazdálkodás módját, a város adózását, iparának fejlődését, mint egymással szervesen összefüggő problémákat. Módszertani szempontból Zoltai Lajosnak ezek a tanulmányai - bármilyen orgánumban jelentek is meg azok - lényegében nem maradnak el a kor történetírásának színvonalától. S előremutatóan pozitívak abban a tekintetben, hogy döntően a gazdasági és társadalmi erők mozgását vizsgálta, ami ugyan nem merőben új jelenség ekkor már a magyar történetírásban, de nem is áll az érdeklődés homlokterében. E pozitívum mellett felvetődik mégis az, hogy az egyes gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányai az összefüggések felfejtése kapcsán születnek meg, s ezekre az összefüggésekre általában rá is mutat. Helyes állásfoglalásai azonban legfeljebb a fent vázolt módon, burkoltan, vagy egyáltalában nem fogalmazódnak meg. De vajon szemére vethető-e a történetírásunk fő sodrásától mégiscsak távoleső s kissé magára hagyott tudósunknak? Úgy vélem semmiképpen sem. Nem, mert végeredményben Zoltai Lajos történetírásában ugyanazt az utat járta, amit a korabeli magyar történetírás; kivéve alkotásának utolsó időszakát, amidőn ő továbbra is megmaradt eredeti, a századfordulón kialakult módszere és szemlélete mellett. Nevezetesen; a hazánkban gyakorolt pozitivista történetírás megelégedett a tények, adatok minél pontosabb, minél részletesebb feltárásával. Ezek az úgynevezett pozitivista történetíróink nemigen törekedtek az összefüggések kimutatására. Fő szándékuk az objektivitásra való törekvés, óriási anyag felhalmozása, amely anyag - felfogásuk szerint - önmagáért beszél. A pozitivizmust, mint filozófiai rendszert nem is alkalmazták feldolgozásaikban. Ily módon ezek a történészeink - a kivételektől eltekintve - nem is tekinthetők valóban pozitivistáknak - s Zoltai sem -, hanem az úgynevezett tényleíró irányzat követői ők, akik hallatlanul gazdag anyagot tártak fel; az utánuk jövők számára. S minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Zoltai Lajos ezt a feladatot rendkívül elismerésre méltó módon végezte el. Hozzátéve e véleményünkhöz azt is, hogy miként e történetírói irányzat legkiválóbbjai, fő témamegoldásaiban még az összefüggéseket is kereste, s azokra gyakran rá is mutatott. Azonban, hogy mennyire a tényleírást, a minél precízebb anyagfeltárást tekintette ő is fő feladatának, azt mutatja az a hihetetlenül széles skála, ami műveinek futólagos áttekintése után is azonnal szemünkbe tűnik. Kultúrtörténeti, genealógiai, topográfiai, régészeti stb. leírásainak tömege mutatja ezt az igyekezetet és bár ezekben a munkáiban is az anyag önmagáért való beszélése a domináns, ezzel a rendkívüli méretű anyagfeltárással olyan munkát végzett el, ami nélkülözhetetlen azok számára, akik Debrecen történetével szándékoznak valaha is foglalkozni. S itt érkeztünk el ahhoz a kérdéshez, hogy Debrecen történetének feltárása, a város monográfiájának elkészítése. Gyakorta lehet olvasni Zoltairól, hogy nem fejtett ki szintetizáló történetírói tevékenységet. Tudjuk róla, hogy Kováts Ferenc ismételt biztatása ellenére sem fogott hozzá Debrecen
