Dankó Imre szerk.: Az 1969. augusztus 29-én, a debreceni Déri Múzeumban tartott Zoltai Lajos-emlékünnepség előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 15. Debrecen, 1971)

Szendrey István: A történetíró Zoltai Lajos

A történetíró Zoltai Lajos Tíz évvel ezelőtt, egy irodalmi hivatkozás kapcsán írta Zoltairól Révész Imre akadémikus: „Debrecen egykori nagyérdemű helytörténésze". Ügy érzem, Révész Imre eme soraiban ott lappang az a ki nem mondott vélemény is, hogy méltatlanul elfeledett helytörténésze Zoltai Lajos Debrecennek. Amikor ennek az ünnepségnek a szervezői azt a feladatot tűzték maguk elé, hogy őt érdemének megfelelő helyre állítsák, több szempontból is dicséretes munkát végeztek. Azonban ha Zoltai Lajos életművét magas szinten és mélyrehatóan akarjuk elemezni, meg kell mondanunk, hogy erre az adott idő és keretek nem elégségesek. Ha eddig méltatlanul elfeledtük, sajna ezúttal is meg kell elégednünk azzal, hogy történetkutató és rendkívül széles skálájú történetíró munkálkodásának csak néhány lényegesebb elemére mutassunk rá, hiszen történelmi műveinek puszta bibliográfiai áttekintése is meghaladná időkereteinket. Ha olykor Zoltairól olvasunk, vagy ha kezünkbe vesszük a róla írt műveket, nekrológokat, ez írásoknak szinte mindenikében mentségére hozzák fel, hogy autodidakta volt. Nem rendelkezett azokkal az ismeretekkel, amelyek birtokában még magasabb szinten művelhette volna a történetírást. Azonban ha jól meggondoljuk, Zoltai Lajosnak erre a mentegetésre semmi szüksége nincs. Nincs, több ok miatt sem. Nincs elsősorban azért, mert rendkívül művelt, tanult, olvasott tudóssal állunk szemben, de nincs azért sem, mert XIX. századi, XX. századeleji legkiemelkedőbb történettudósaink közül is számosan ugyanazt az utat járták, amit a mi elszegényedett nemes családunk kiváló tehetségű gyermeke. Autodidakták voltak a legnagyobbak közül is számosan. Hozzá hasonlóan sokak éppúgy az újságok szerkesztői szobáiból kerültek a történetírás mezejére, mint városunk érdemes fia, és ha az indulás egyenlősége őt nem is juttatta végül a legkiemelkedőbbek - Szilágyi Sándor, Acsády Ignác stb. - szintjére, annak nem ebben az indulásban, de sokkal inkább életkörülményeiben, hihetetlenül sokrétű munkájában - ebből következően az elaprózódásban, no meg Debrecen konzervativizmusában - van a magyarázata. S mindezek következtében szemléletében, felfogásában, történetkutató és feldolgozó módszerében élete végéig sem következett be az induláshoz képest változás, hanem mindenkor azonos szinten mozgó, rendkívül precíz, pontos munkása maradt hivatásának. De hát mi is ez a hivatás - tehető fel joggal a kérdés? Elvégezve a teológiát, Zoltai Lajos pappá avatása előtt újságíró lett. A debreceni napilapokban megjelent írásainak honoráriumaiból élt. Neve a szakmában egyre ismertebb. Minden érdekli, ami Debrecennel kapcsolatos. Ezekben az írásokban különösen sürgeti a vasútépítést, új iskolák létesítését, múzeumot, a városhoz méltó színházat és egyetemet követel; a városiasodás minél eredményesebb gyorsítása érdekében. A szellemi, kulturális élet fejlesztésének igénylése mellett észreveszi azt is, hogy az egyre rohamosabban bon-