Dr. Tardi Tibor: A városgazdálkodás néhány problémája a második ötéves terv időszakában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 14. Debrecen, 1971)
Bevezetésként
Bármennyire is társadalmi tulajdonban vannak a szóban forgó vállalatok eszközei, mégis kétségtelen, hogy a városi tanácsnak mint tulajdonosnak, nem közömbös, hogy ezek a termelőszervezetek hozzá vagy más szervhez tartoznak-e? Ezek a szervezetek évenként jelentős összeget fizettek be a tanácsi költségvetésbe, s ami még jelentősebb, ezek a befizetések részt vesznek a tanács saját eszközeinek létrehozásában is. Nem közömbös továbbá az sem. hogy a városi tanács saját forrásaiból milliós nagyságrendű összegeket fordított ezek fejlesztésére. A lakosság indokolt igényei nőttek. Ezeket ki kellett elégíteni. A tanács nem nyugodhatott bele abba, hogy szűkös a beruházási kerete. A feszítő problémákra megoldást kellett találnia. Fejlesztette ezért a vállalatokat saját eszközeiből, olyanokból, amelyeknek egy részét a lakosság fizette be, amelyeket felhasználhatott volna közvetlen igénykielégítésre is. Építhetett volna utakat, vízvezetéket. Létesíthetett volna parkokat, játszótereket, orvosi rendelőket, oktatási intézményeket stb. A tanács nem ezt tette! Egyrészt az egyéb igények kielégítése miatt pl. fejlesztette a kereskedelem bolthálózatát, a sütőipar, a helyi- és szolgáltatóipar gépi berendezéseit azzal a megfontolással, hogy ezek a befektetések megnövekedve visszatérülnek a tanácsnak s akkor megoldhatja 16 848/mFt saját eszközt fordított azoknak a vállalatoknak a fejleszté16 848 m Ft saját eszközt fordított azoknak a vállalatoknak a fejlesztésére, amelyeket más szervek részére volt kénytelen átadni. Az átadott vállalatok fejlesztésére fordított saját forrás elveszett a városi tanács számára. Az átvevők azt nem térítették meg. Ezek tehát ellenérték fizetése nélkül jutottak jelentős értékekhez. A vállalatok átszervezésének hatása az átadó tanácsnál, még sokáig érezhető lesz. Mert — erről még szó lesz az értekezés későbbi részében — a bevételi kiesés eltorzítja a bevételek összetételét, de ami ennél még fontosabb, az átadó tanácsot közgazdasági szempontból nem kívánatos magatartásra, a vállalatok fejlesztésének lassítására, a saját forrásból való fejlesztés elhanyagolására ösztönzi. A fejlesztés elhanyagolása miatt stagnál a vállalat jövedelmezősége. Ez a direkt irányítási rendszerben a városi költségvetésre nem jelent semmi veszélyt, mert a kiesést az állami hozzájárulás növekedése pótolja. A tanácsot semmi sem kényszeríti arra, hogy vállalatait fejlessze. Ellenkezőleg, azt tapasztalja, hogy a korszerűbb, fejlettebb, termelékenyebb és jobban jövedelmező vállalatok felkeltik az állami organizmusban erősebb pozíciót elfoglaló partnerek figyelmét, s elkezdődhet egy újabb folyamat, amelynek egy újabb vállalat átadása a vége. A vállalatok műszaki színvonalának fejlesztése tehát kettős „veszélyt" rejt magában: a) javulnak a vállalat műszaki, gazdasági paraméterei, s emiatt kivetik rá hálójukat a tanácsnál befolyásosabb szervek, b) a beruházott saját erő nem térül meg. mert a vállalat más irányítás alá került, akkor pedig megszakad a tanácsi költségvetéssel való kapcsolata is. A saját erőből való fejlesztés elhanyagolása nem teszi a vállalatot ilyen csábítóvá, s nem áll fenn az „átszervezés" veszélye sem. Feltehető a kérdés, előfordulhat-e, hogy a tanács saját forrásainak felhasználását ilyen — a népgazdaság szempontjából előnyös, de a tanács szempontjából kedvezőtlen — körülmények befolyásolják?
