Dr. Tardi Tibor: A városgazdálkodás néhány problémája a második ötéves terv időszakában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 14. Debrecen, 1971)

Bevezetésként

oldás egyik módszere lehet, hogy a szükséges eszközöket is központilag mérik fel, s minden eszközt közvetlenül bocsátanak a városi tanács rendelkezésére, vagy pedig, s ez egy másik forma, hogy olyan gazdasági atmoszférát teremtenek a tanács számára, amelyben a szükséges eszközök teljes vagy részleges megteremtéséről ő maga tud gondoskodni. A mindenkori gazdasági irányítás módszereitől, fejlettségi fokától függ, hogy a központi irányítás az eszközök biztosításának melyik formáját választja. Az elmúlt, közel húszéves tapasztalat azt mutatja, hogy tiszta formájában egyik módszer sem érvényesült. Az elmondottakból már sejteni lehet, hogy a tanácsi önállóság a célok meghatározásához és megvalósításához szükséges eszközök megteremtéséhez kapcsolódik. Elmehetnénk a fogalom olyan szélsőséges meghatározásáig, hogy az a tanács önálló gazdaságilag, amelyik feladatait saját jogkörében önállóan határozza meg, s önmaga gondoskodik teljes egészében a megvalósítás feltételeinek biztosításáról is, vagyis rendelkezik a tanács olyan gazdasági potenciállal, amelyből megteremthetők mindazok a feltételek, amelyek az általa szükségesnek ítélt, s megoldásra kijelölt célok eléréséhez szükségesek! Nyilvánvalóan ez a szélsőséges megfogalmazás több okból sem fogadható el. Nem fogadható el egyrészt azért, mert a szocialista állam — vegyük most a megyei jogú városok példáját — nagyjából azonos színvonalú életkörülményeket kell hogy biztosítson minden város lakói számára, s ezeket az életkörülményeket nem teheti kizárólag helyi elhatározásoktól függővé, már csak azért sem, mert az életkörülmények összessége egyáltalán nem a helyi elhatározásoktól, vagyis nem szubjektív, hanem nagyon is objektív tényezőktől: történelmi, társadalmi, gazdasági feltételektől, adottságoktól stb. függ. Nem helyeselhető az ilyenfajta megfogalmazás azért sem, mert az életkörülmények nem lehetnek a helyi gazdasági adottságok függvényei. Az életkörülményeket ezekben a városokban sem lehet aszerint alakítani, hogy hol, milyen az eszközök megteremtéséhez szükséges gazdasági lehetőség. A nagyvárosokban keletkező nemzeti jövedelem-hányad egyrészt városonként is eltérő nagyságú, másrészt a városok lakói számára nem lehet kisajátítani az átlagosnál nagyobb nemzetijövedelem-részt. A célok meghatározása szempontjából a tanács tehát már nem lehet önálló, hiszen a feladatokat nem ő jelöli ki. Ez a központi szervek feladata. Ezek a népgazdasági összefüggések ismeretében határozzák meg általánosan a helyi feladatokat. Az egyes feladatoknak azonban nincs abszolút érvénnyel előírt konkrét nagyságuk. A direkt irányítási rendszerben a költségvetési mutatók egyértelműen meghatároztak néhány fontos ellátási területet, és előírták a növekedés évi felső határát. Ezeknek a mutatóknak a mértékét túlhaladni nem lehetett; — sajátos viszont, hogy — a felső határtól el lehetett maradni. Nem volt túlléphető pl. a napközi otthonos óvoda, a bölcsőde, az általános iskolai napközi otthon vagy a szociális és egészségügyi ágazat több mutatója stb. A mutatószámoktól való elmaradás viszont gyakran előfordult! Általában azt tapasztalhatjuk, hogy a kulturális, az egészségügyi ágazatot mutatókkal meg lehetett határozni, azonban ezeket is nagyjából csak egy évre. A gazdasági ágazat mutatóit zömmel még egy évre sem. A tisztított útfelület, a gondozott parkterület, a közvilágítási lám-