Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

Hajdú vármegye joghatósága alá kerültek, de Vámospércset kivéve mindegyik megmaradt rendezett tanácsú városnak, tehát nem tartozott a járási közigazgatás, a főszolgabírói hivatal alárendeltségébe. Hajdúdorog egészen az 1886. évi 22. tc. rendelkezéséig város maradt s csak 1887-től kezdve alakult nagyközséggé. Az 1872 óta rendezett tanácsú városnak egyes szervezéspolitikai kérdésekben más helyzete volt, mint korábban. Az első valóban polgári jellegű képviselőtestületi választás 1872. július 8-án zajlott le, amikor Farkas Sándor lett a város főhadnagya. A fennmaradt választójogosultsági összeírás szerint 1878-ban 751 földmíves, 23 iparos, 9 kereskedő, 14 értelmiségi, 5 tisztviselő rendelkezett választójoggal, de nem volt egyetlen olyan személy sem, akinek valamilyen formájú tulajdona ne lett volna. Ä város hatalmi testületének, a képviselőtestületnek 50%-át a virilisek alkották, tehát a más címen bekerült termelőeszköz tulajdonosokkal együtt mindenkor abszolút többségük volt. Birtokügyekben a képviselőtestület intézkedett, holott annak tagjai azonosak voitak magukkal-a birtokosokkal, tehát lényegében összeférhetetlenség állott fenn e hatalmi jogkör gyakorlása során. Ezt a mozzanatot észrevételezte az egyes városokat illetően viszonylag érdektelen Hajdú vármegyei törvényhatóság, amikor 1880. április 26-án a vármegyei szabályrendeletek között azt is elrendelte (44. sz.), hogy a városok ,,az általuk jövőre intézendő birtokossági gazdasági ügyeket a közigazgatási ügyektől egészen elkülönítve tárgyalják és kezeljék" és arról önálló jegyzőkönyveket vezessenek. Habár ez a szabályrendelet sem változtatta meg a birtokviszonyokat és korántsem volt foradalmi jellegű intézkedés, mégis, legalább annyi eredménye volt, hogy a közbirtokossági, városi ingatlanügy! tárgyalások idején a legtöbb adót fizető képviselőtestületi tagokon kívül mások is érvényesülhettek. A képviselőtestület végrehajtó apparátusát a városi tanács a tisztségviselők és vezető ügyintéző tisztviselők testületeként képviselte. A tanács az új elrendezéssel polgári jellegű szervezetté vált, s szinte folyamatosan tartott üléseivel az operatív hatalom vitathatatlan birtokosává lett. Munkaköre messzemenően eltért a feudáliskori tanács ügykörétől, hatásköre korlátozottabbá vált, mert csak bizonyos ügyek tárgyalása tartozott rá. Ezen túlmenően pedig a képviselőtestületet a bírálat, a felelősségrevonás joga is megillette a tanács felett. A tanács ügyköre 1870 után magához vonta a közrendészetet, a közigazgatás elvi kérdéseit, a közoktatást, a nevelési feladatokat, a közalapítványi intézkedéseket, a szegény- és lelencgondozást, az ipari és kereskedelmi vállalatok engedélyezését, a közegészségügyet, a városszabályozási tervek elbírálását, az építkezési engedélyek kiadását, közmunkák elrendelését, állami adó- és városi pótadó nyilvántartását, katonaügyeket, letelepedési és lakhatási engedélyeket, közpénztárak felügyeletét, városi javak kezelését, költségelőirányzatok és zárszámadások előterjesztését. Az elsőfokú helyhatósági teendőket szintén a tanács látta el. Szemben a szabad királyi városokkal, a rendezett tanácsú városokban a képviselőtestület elnöke ugyancsak a főhadnagy volt, mint a tanácsé, majd 1834ben a főhadnagyi cím megszüntetésével a polgármester váltotta fel. Közvetlenül intézte az elnöki hatáskörben felmerült ügyeket, de irányítása alá vonta vezetőik útján a főjegyzői ügyosztályt, s a katonai ügyosztályt is. A főhadnagy távollétében már az 1872. évi választmányi javaslat szerint sem lehetett más helyettes, mint „egyike a tanácsnokoknak, aki azért alhadnagyi címet viselne". Utóbbinak hatásköre a békebíráskodásra és a közmunkaügy intézésére terjedt ki.