Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

volt kötve. Ugyancsak a letelepedés és az átköltözés engedélyhez kötött volta indokolta a letelepedési és hasonló más bizonyítványok kiállítását. A kerület 1837. október 21-én tiltakozott Dorog tanácsánál amiatt, hogy „hozzája az ún. hajdúfiak útilevélért írjanak". Felhívta a tanács figyelmét arra, hogy ilyen bizonyítványt nem a Kerület, hanem a tanács állít ki, ill. kiállításuk mindkettőnek jogkörébe tartozik. A gyámügyi szolgálatot a közgyám látta el. A Kerület szervezetében önálló gyámügyi hatóság működött, és már 1841. február 27-én „Kerületi árvaszéki elnök" személyéről olvasunk, aki ellenőrizte a Kerület városainak gyámügyi politikáját. Az Árvaszék kerületi elnöke általában azonos volt a kerületi főjegyző személyével, A városokban ezt a feladatkört a szociális gondozás keretében az egyik tanácsos látta cl. A társadalmi kiválasztás elve még a szolgák alkalmazásánál is kifejezésre jutott. 1791. november 7-én a hadnagy „a belső szolgák" felvételénél javasolta, hogy „érdemes gazda embereknek gyermekei" legyenek. A szolgálatból a tanács az alkalmazottakat nem bocsájtotta el csak abban az esetben, ha maguk helyett valaki más személyt állítottak. Ez a követelmény a városkatonára, a mezőfelügyelőre, a csikósra és hasonló beosztású személyekre általában vonatkozott. 1833. január 12-én az utcahadnagy ellen emeltek olyan kifogást, hogy „a város cselédjei az utcahadnagy önkényétől függvén, azokat a kénye szerént ereszté cl." Határozat született arról, hogy „többé egy cseléd se eresztessen el" a tanács híre nélkül. Dorog hatósága az egyház fölött kegyúri jogot gyakorolt. Ennek megfelelően kijavíttatta az egyházi épületeket, a kurátori hivatalra jelölt négy személy közül kettőt kiválasztott és ezek közül egyet a munkácsi püspök nevezett ki. 1811. január 13-án a tanácsülés a korábbi paróchus leváltását kérte. A lefolytatott püspöki vizsgálat után az egyház a paróchus mellett állt ki, a tanács május 5-i megismételt kérésére mégis felmentették, majd helyette a püspök három új személyt javasolt, s a tanácsra bízták a megfelelő kiválasztását. Június 9-én a kijelölt új paróchus, Bányai Antal megköszönte a tanácsnak a személyébe vetett bizalmat, s a következő években a lelkipásztori tisztet ő látta el. A gör. kat. egyházra többen hagyományoztak akár ingatlant, akár ingóságot; Gyapjas Kovács János 1817. július 27-én három harangot készíttetett a templomnak. A tanács hozzájárult ahhoz, hogy a városban „püspöki mészárszék" működjék, amelyet az egyházközség bérbe adott. Politikai ügyben a paróchustól elvárták a hatóság iránti lojalitást, s többek között 1832. november 29-én a Kerület tájékoztatása alapján december 1-én a tanács a paróchust eltiltotta bármiféle „törvényes és közdolgokba való avatkozástól". Az egyházra történt hagyományozások ellen néha egyes személyek a tanács előtt tiltakoztak. 1838. június 30-án tárgyalták özv. Balogh Andrásné beadványát, amely szerint sógornője jogtalanul adományozott az egyháznak egy telket. A beadvány szerint: „képtelenség, hallatlan törvénytelen ezen pallérozott világba, ahol nincs kurucvilág, valaki örökjét erőszakoltatva a főesperes úr kedvéért, hogy feleségének nagyobb kertje lényen, tanácsi deputatioval elfoglaltam, ahol évek olta több eldődi papok az eklesia fundusan megtértek, a mostani meg erőszakoltatva még a tanács, communitas hírével foglaltak. Eklesia tagja vagyok én is. kilátszik adományaimból, nevezetesen egy hármas papiruhám is van 490 forintokba". A tiltakozást a tanács jegyzőkönyvbe foglalta, de ellene nem intézkedhetett.