Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

rás táblabíró mellett tartott ki, de miután ö nem vállalta, helyette Oláh Miklós lett a hadnagy. Orosz András különben már hosszú időn keresztül állott a város élén és a váltott éveket beszámítva 10 évig nótáriusként, 6 évig hadnagyként dolgozott. „Ezen városnak javát mindenkor előmozdítani kívánó, s igyekező fáradhatatlansága" már az 1810. november 4-i választáskor elismerésre talált. A választás arisztokratikus jellegét az 1811. november 26-i tanácsülés kifejezte azzal a határozatával, hogy „ezen nemes városban hadnagyi hivatalt csak olyanoknak, akik vagy nemesek, vagy proprietarus hajdúk, egyszóval igaz hazafiak kelletik viselni; Sztojkó Demeter pedig sem nemes, sem proptietárius hajdúmaradék", ezért hadnaggyá választását a tanács megóvta. Azzal is vádolták ugyanezen gyűlésen, hogy „egynéhány szegényebb sorsú embereket a restauratio előtt avégett, hogy őt hadnagynak választanák és annak alkalmatosságával kiáltanák, magához hódította". Az 1816. november 18-i választási közgyűlésen Magyar György hadnagy lemondott tisztségéről. Ez alkalommal a nagytanács egyes tagjai hanyagsággal vádolták őt, s azt hányták szemére, hogy „szerfelett való és rendetlen visszaélésekkel bánt légyen a nemes város kasszájába került pénzzel, s ahhoz tartozó naturáléknak kihordásával, s több ilyetén okoknak felfedezésével, s vesztegetéseinek szemrehányása után" nem javasolták. A Hajdú Kerület képviselője ennek ellenére őt is kandidálta, s a gyűlés megválasztotta. Á hadnaggyal egyidejűleg választották meg Dorogon a fürmendert, a városgazdát és a tanács külön alkalmazta a nótáriust. A nagytanács létszámát nem minden választás alkalmával egészítették ki, hanem csak bizonyos feltűnő apadás esetén. 1832. május 7-én a dorogi tanácsülés megállapította, hogy „az eskütt közönség tagjainak száma szembetűnőképp megfogyatkozván . . . közválasztás, s helybenhagyás által nemes városunk törzsökös és érdemesebb lakosai közül eskütt közönség tagjaivá" együttesen 18 fő választatott meg „és mindnyájan a szokott mód szerént hittel leköteleztetni rendeltettek". Ez a választás világosan feltárta, hogy a nagytanácsnak sem lehetett a birtoktalan polgárság tagjai közül egyetlen képviselete sem. Az 1820-as évektől kezdve megváltozott a választás lefolyása. A hadnagyok jelölése alatt maga a hivatalos jelölőbizottság a gyűlésteremből kivonult, miközben a közgyűlés jelenlevő tagjai összeállították a jelöltek jegyzékét. 1829. november 14-én Gurbán János, Petkó Mihály és Virág Ferenc voltak a közgyűlés jelöltjei. Az így összeállított névsort közölték a jelölőbizottsággal, amely hivatalosan is állástfoglalt, majd közfelkiáltással választották meg a hangos szóval nyilvánossá tett személyek valamelyikét, ez esetben Gurbán Jánost. A városgazdái tisztségre a „restaurans deputatio" jelölt és a három személy közül „a nép felkiáltás által" választotta meg azt, akit akart, ez esetben Kis Miklóst. A hadnagyi székre 1832. november 18-án is olyan :>zemély jelölésére tett javaslatot a jelölőbizottság, hogy a „hadnagy és a városgazdái hivatalokra állandó szokásuk szerént érdemes férfiaknak választani kellene". Magát a választói küldöttséget a Kerület jelölte ki, hogy az összeférhetetlenség kérdése ne merülhessen fel. De ebben az időben a közgyűlésen megjelent résztvevőknek hat személyt kellett javasolniuk, akik közül hármat a jelölőbizottság kiválasztott és közülük közfelkiáltással választottak meg a két állásra egy-egy személyt. Ez alkalommal „a bizottság jelölte a hadnagyi székre Virág Ferenc, Petkó Mihály és Pogátsás György személyét, „kiknek neveik ősi szokás szerént választás végett egybesereglett nép előtt a város udvarán közönségessé tétetvén", a tömeg egyiket sem kívánta, hanem Pap György esküdt nevét kiabálta. A küldöttség