Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

és a választói bizottság véleménye az volt, hogy „csak azon érdemes férfiakból lenne jussuk választani, kik felsőbb ellátás és megfontolás után kandidációba tétettek". A Kerület képviselőinek és a tanácstagoknak így kinyilvánított együttes véleménye ellenére „a nép erre sem ügyelve, hathatósabb zajjal ismét kitartott Pap György mellett". A későbbi vizsgálat során kiderült, hogy Pap György személye mellett Kerekes Demeter görögkeleti paróchus fejtett ki agitációt, akinek a biztatására a küldöttség tanácskozásra történt visszavonulásakor „a nép nevekedő vakmerőséggel a tanátsi terem ajtajához torlódván, azt erőhatalommal betörte, s bőszült indulattal lármáját folytatta". A tanács a választást „a lázadás alattomos rugói kitapasztalásáig" felfüggesztette. A Kerület a meghiúsult székválasztást 1832. december 17-én újította fel, amikor a tanács ismét összehívta a közgyűlést, s az utcák küldötteit. A deputatio ez alkalommal újból kihagyta a nép által javasolt Pap György személyét, s határozott fellépése eredményeképp végül Farkas György tb. ügyészt hadnaggyá választották. A városgazda ez alkalommal Volosinovszki Mihály lett. A választások rendjére tehát az 1820-as évektől kezdődően az volt a jellemző, hogy az elsőfokú szelekció már a tizedekben megtörtént, viszont a tizedek nyilvánvalóan a hatalmat nem gyakorló egyének, vagy sokszor a birtoktalan polgárjogú személyek sorából választották ki a maguk jelöltjét. Ezt a személyi jelölést felül bírálta a kerületi küldöttség, s a közgyűlésre meghívott tagok és a Választott Hites Közönség rendes tagjai, majd a megejtett jelölés után a kerületi küldöttség véglegesen állást foglalt a gyűlés elé szavazásra terjesztendő személyek tekintetében, és csak ezután következett a tényleges választás. A különböző hajdúfelkelések tapasztalatain okulva a dorogi közgyűlésen 1838. november 5-én a királyi biztos állást foglalt abban, hogy a tisztújításkor „oly tisztviselőket szükséges választani, kik közt semmi verség, vagy atyafiságos sógorság a második fokig bezárólag nincsen, s akiknek mind» lelki, mind testi tehetségei a reá ruházott hivatalnak elviselésére elegendőg megvagynak". Ezen a közgyűlésen a közgyűlés hét jelöltjéből a küldöttség hármat fogadott el, majd iavaslatára „az ősi szokás szerint összesereglett nép előtt' szótöbbséggel az egyik nagy tanácsbeli esküdtet, Pap Györgyöt választották. A hadnagy megválasztása után kooptálták a szenátorokat. Határozotan elvi álláspontot rögzít az e gyűlésen kifejtett nézet, amely arra utal, hogy „felsőbb rendelet értelmében az egy-egy tizedből választandó hat esküdtekből kettőnek nemesne, kettőnek hajdúhazafinak kell lennie, kettőnek pedig a közrendű birtokosok közül saját tizedje, még pedig ebből is a váláasztandóval egy rendű lakosok által kellet választani". Azonban minden tiltakozás ellenére sem sikerült kiküszöbölni a rokonsági kapcsolatokat, holott Dorog közgyűlésén 1839. január 22-én személyekre vonatkoztatva is kimutatták a rokonsági összeférhetetlenséget, amikor is több tanácsnok kapcsolatára utalva veszélyesnek ítélték a rokon kötél ék ékben élő személyek további tisztségben megmaradását. Az 1841. december 15-én megjelent küldöttek által összeállított jelöltnévsort a jelölőbizottság megvizsgálva, utasítást adott „a népek szokott harangszó általi összehívására, amidőn is nemsokára a városház udvarán a nép közt megjelenvén, s legelsőbb is a szavazat lajstromát felolvastatván a népnek", á bizottság 3 jelölt nevét találta elfogadhatónak. Ezen a választáson már érvényesült a Kerület rendelete alapján a dorogitanács által 1841. október 25-én hozott azon határozat, hogy „az esküdteket kí-