Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

tized alatt a várost irányító vezéregyéniségek közé ugrott. A korábban megtartott és a fentiekben kifejezésre juttatott „kisgyűlések" (conventiculumok) viszont az utcarendi hálózatban tömörült polgároknak, s talán még néhány nem polgárjogú személynek véleményét juttatták ' kifejezésre. Ezzel, a kisgyűlési rendszerrel érvényre juthatott a tanács és a magisztrátus ellen lázadást szító egyének hangja is, s éppen ez a körülmény emelt gátat a továbbiakban a kisgyűlések fenntartása elé. Az 1791. január 4-én megválasztott, majd november 7-én újból megtartott tisztségviselők között Szakái János a hadnagyi funkciót töltötte be, míg a szenátus tagjai Pogátsás György, Pap Mihály, Görög Mihály, Szakái Mihály, Farkas István, Kozák György, Tóth Ferenc, Koszta Simon lettek, a fürmender Kola Mihály maradt. Egyidejűleg két jegyzőt is megválasztottak Melegh Péter és Lakatos Miklós személyében, a nagytanács tagjai sorába pedig 17 főt, míg a többi 7 korábbról maradt vissza. A hadnagyi állás körül nagy harcok folytak a XVIII. század végétől kezdve. Ezeknek a politikai tartalmú harcoknak személyi vonatkozásai mögött a társa

: dalmi csoportok, rétegek küzdelmei húzódtak meg s a választások alkalmával a társadalmi erők összecsapása sokszor egészen heves volt. A választások menetére az volt a jellemző, hogy a hajdúfőkapitány jelenlétében az utcák által kijelölt küldöttek s a tanács és Választott Hites Közönség együttes ülésén a főkapitány 3—3 személyt kandidált; azok közül volt szabad a választás. Az ellentétek egyik megnyilvánulása lemérhető volt az 1793. november 5-i választáskor, amikor a főkapitány a szenátus tagjai sorából Kozák Györgyöt, a nagytanács tagjai közül Tóth Mihályt és Farkas Istvánt kandidálta, „kik közül több voxolások mellett rend szerint való hadnagynak választották Tóth Mihályt". Ilyen módon nem a szenátorok jelöltje került a hadnagyi székbe, hanem a szélesebbkörű polgárságot képviselő nagytanácsi tag. Az természetes, hogy fürmenderré a nagytanács jelöltje választatott. Ez alkalommal már az új választási rendszer érvényesült, mert előzetesen az 1791. évi határozathoz igazodva a Választott Hiteles Közönség tagjai közé min den tizedből magúik a polgárok küldték be saját választottjukat. A beküldött egyének száma több volt, mint a megüresedett helyek száma, s ezért közülük már a tanács választotta ki testületileg azokat, akiket a nagytanács tagjaiként elfogadott. Ilyen módon a nagytanács tagjainak választásánál kettős elv érvényesült: egyfelől a tizede, az utcai önkormányzat választotta ki a maga érdekeihez igazodóan alkalmasnak tartott személyeket, de utána közülük a kistanács, a szenátorok testülete kooptálta a saját embereit. A nagytanácsnak az új tagokkal való kiegészítése után következett a szenátorválasztás. 1793. november 5-én Dorogon a főkapitány javasolta, hogy „bízattassék a communitásbeliekkel hadnagy úrra, oly meghagyással, hogy azokat ennek rendi szerint maga mellé hittel lekötelcztetvén", munkájukat a város hasznára biztosítsa. Lényegében tehát a hadnagy döntötte el a szenátorok 'személyi kiválasztását azoknak a nagytanácsbeli esküdteknek jelenlétében, akik egyébként is n hadnagy szavát követték. 1811. november 26-án Dorog zajos választásnak volt a színhelye. A kerületi főkapitány által kandidált személyek nem egyeztek meg a communitas külön jelöltjével. Amikor a főkapitány saját jelöltjeinek a nevét az összegyűlt tömeg előtt kihirdette, „az összecsoportozott nép az kandidáltattak nevei kimondására tele torokkal Sztojkó nevét kiabálván, úgy látszott, hogy magok hadnagyának" őt kívánják. Ennek ellenére a főkapitány és a jelölőbizottság együttesen Orosz AndY