Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

mégîem jelentette a tanács állandó ügyosztályát, hanem egyszerűen bírósági fórumot. Perújrafelvétel esetén a mindenre kiterjedő vizsgálatot a tanács teljes ülése rendelte el; így történt pl. 1719. május 11-én, amikor a korábbi vizsgálat eredményét a tanács nem fogadta el s határozatot hozott, hogy ,,szabad lévén az új magisztrátusnak tanács exmissiojábul úiabban is érán ta inquiráltatni". A perük különböző eljárást igényelték. Nagyobb, hosszadalmasabb vizsgálatot kívánó esetekben az írásbeli ügyintézés általánosan elfogadott követelmény volt, az Ilyen pereket „processusnak" hívták, megkülönböztetve a büntető és polgári peres eljárásoktól. A döntés a „sedria" előtt történt, de maga az eljárás a feudáliskor gyakorlatából következően évekre húzódhatott. Ugyanakkor a sedria előtt zajlottak le a sommás perek is, amelyeknek két változata alakult ki: az egyik a szóbeli, a másik az írásbeli, bizonyítási eljárással, rendszerint ügyvéd nélkül, rövid határidő alatt. A büntetőügyekben hozott ítéletek mértéke változatos volt. A városvédelem ellen elkövetett bűncselekményeket a legsúlyosabbnak tartották. Az 1643. évi polgári statútum arról intézkedett, hogy „aki az város erősséget megrontaná", feje vétessék. 1716. szeptember 19-én Dorog város sedriája amiatt, hogy feleségét halálra verte, azzal büntette Sotyák Simont, hogy „lófarkon kivitessék és annak utána feje vétessék", tehát a pallosjoggal élt vele szemben. A vérítéleti jogot a hajdúvárosok 1757-ig gyakorolták, azóta a pallosjog csak a Kerületet illette. 1720. október 17-én Ujjas Jánost a tanács szidalmazása miatt arra ítélték, hogy „nyelve kivonassék". A botbüntetésekről már korábban több adatot közöltünk s azzal nemcsak zselléreket, hanem gazdákat is büntettek. A bírósági eljárás nem volt rendszeres, csupán esetenkint ült össze a tanács. Ez ? gyakorlat hátráltatta az ügyintézést. 1784. április 10-ón a helytartótanács rendeletére a Kerület az eljárási módszert oly módon szabályozta, hogy háromhavonként kötelező üléseket rendelt cl a bírósági jogkört gyakorló személyek önállóságát biztosítva. A bíróság és közigazgatás elválasztásának a magyar joggyakorlatban ez volt az első kísérlete, amely megindította ezt a folyamatot, amely csak később, a polgári forradalom után valósulhatott meg. De a törekvés már XVIII. századi igényeket tükröz. E határozatot Dorog feltétel nélkül érvényesítette, II. József uralkodásának két utolsó évében, 1788—1789-ben, megszűnt Dorog bírósági joghatóisága és Szabolcs vármegye „Judicium subalternum"-a lett a döntő alsófokú jogalkalmazó szervezete. Ezzel átmenetileg „hivatásos" bírói kar kezébe került a jogalkalmazás. A Kerület irányító szerepe A városi tanácsnak a Kerülettel állandó és szoros kapcsolata volt. A fejlődés e téren sajátosan kettős folyamatot tükröz. Egyfelől a gazdasági-, pénzügyi-, kulturális igazgatás területén mindinkább fejlődött az önkormányzati jogkör, másfelől a Kerület egyre-másra olyan rendeleteiket adott ki, amelyek a városok önállóságát csorbítani igyekeztek, s a belső élet szabályozására általános érvényű irányelveket szabtak meg. Ez az ellentmondásos folyamat a centralizáció elvét kívánta érvényre juttatni, szemben az autonóm önkormányzati törekvésekkel. A feudális korban egyik elképzelés sem jutott maradéktalanul érvényre, kivéve II. József kormányzásának időszakát, amikor a városi önkormányzattal együtt maga a Kerület is megszűnt.