Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

is, hogy a városokat vezető kapitányok és esküdtek hosszú időn át képzetlenek voltak. Hiába rendelte el az 1647. évi 79. tc., hogy a hajdúk az országos törvények szerint ítélkezzenek, az ítéletmondás jogilag helyesen megfogalmazott szövegezése a jogi ismereteknek legalább a minimumát megkövetelte.

58 A XVIII. században a hadnagyok, s talán a tanácsosok egy része is feltételezhetőleg. iskolázott személy volt; legalábbis a kerületi tisztikar tagjainak egy része ilyennek tekinthető; hiszen Böszörményben és Nánáson már gimnázium működött, amelynek tantárgyai iközött a Werbőczy szellemének megfelelő magánjogi alapismereteket is tanították; Debrecenben az előkelőbb hajdúfiak főiskolát végezhettek, akik városukba visszatérve ismertté tehették a bírósági eljárás szabályait. A XVIII. század első negyedében Dorogon nem tartottak rendszeres sedriat, a jegyzőkönyvekből megállapíthatólag csak alkalomszerűen ültek össze, néha csupán háromhavonként. De amikor tanácskoztak, hatáskörük a halálbüntetésre is kiterjedt, s nem egy ítélet élt a pallósjoggal. Az ítéletet egyszerű szavakkal fogalmazták meg, pl. 1715. október 3-án: „tetszett a nemes tanátsnak egyenlő akarattal"; 1716. október 27-én többek között ügyvédvallással foglalkozott a sedria. A döntést megelőző vizsgálatot a hadnagy vagy annak megbízottja folytatta le. Az eljárás megkezdése a tanács hozzájárulásától függött. Í719. május 11-én a dorogi tanács arról hozott határozatot, hogy „mivel elmúlt esztendőbeli hadnagy, Pan Mihály úr őkegyelme, az peragáit inquisitiot sine consensu et commissione senatus cselekedte'^ az ügyet másnak adta át a tanács. A káromkodás miatt perbe fogott személyek ügyeit „az egész dorogi tanács előtt, tárgyalták, mint pl. 1729. április 7-én is. A sedria döntése a többségi elv alapján történt. Többek között 1729. december 15-én „a nagyobb résznek tetszett" a perbe vont gulyás megbüntetése, „az kisebb résznek a suffragiuma ez lött", hogy a jószágban esett kár a gulyás és a tulajdonos között fele arányban osztassék meg. Nyilvánvaló, hogy ez esetben a többségi elv érvényesült. A törvénykezési ügyben jogi tanácsra szorulók a század elején nyugodtan fordulhattak a tanácsosokhoz vagy más hivatali személyhez. 1717. február 4-én arról döntött a Kerület, hogy „ha valaki a Bíróhoz jön, semmivel nem tartozik semmiben". A városi sedria döntése ellen a Kerülethez lehetett fellebbezni, ahonnan az ügy a Kir. Táblához továbbvihető volt. Korábban, 1711 előtt a kassai főkapitány volt a fellebbviteli fórum. A városok még a kerülettel szemben is sokáig harcolták autonóm jogaikért, de a főkormányszékek kezdeményezésére mégis olyan jogszabály született, amely büntetőügyökben s főként a pallosjogot illető kérdésekben minden jogot fenntartott a Kerület számára, miközben szabályozta a fellebbezést. 1755. május 17-én a kerületi gyűlés kihirdette azt a királynői utasítást, hogy gyilkosság, paráznaság, tolvajlás stb. esetében a városok minden ítéletet hivatalból kötelesek a Kerülethez továbbítani. A megfellebbezett ügyek kerületi elbírálásának hitelét kedvezőtlenül befolyásolta az a tény, hogy e században e fórumon sem képzett bírák döntöttek, hanem az erre kijelölt tanácstagok, tehát nem szákértők, vagy hivatásos testület döntött. Az egy-egy napra kitűzött tanácskozáson ugyanazok a személyek vegyesen tárgyaltak igazgatási ügyeket, polgári és büntetőpereket, amiből nyilvánvaló, hogy — eltérőleg az állami bírói kartól — Dorogon, vagy akár a Kerületben a tanácsnak osztályai nem alakultak ki; habár a „sedria" elnevezés megvolt, az