Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

Sokszor méltányosságot gyakorolt a kerület egyes városokkal szemben, s ezek között 1709. november 11-én oly értelmű határozat született, hogy Dorog város a pestis miatt „majd teljességgel elpusztulván, immunitáltatik a kenyereknek adásátúl". De húst és abrakot ennek ellenére 30 porció mennyiségben kellett adnia. A szabadságharc bukása után a hadiadó összegét továbbra is a főkapitány számolta el. A kerületi tartományi bizottság 1724-ben történt megszervezése után a hadiadó kezelésében és kivetésében annyi változás történt, hogy annak összegét a tartománybiztos állapította meg, és a megfelelő hányadot vetette ki a hajdúkerületre. E hadiadógazdálkodási rend csak annyi változást jelentett, hogy a Kerület nem a hadbiztostól kapta meg a kivetési kulcsot, s nem akkor tartotta meg az elszámolást, hanem a közigazgatási hatóságként szereplő tartományi biztossággal együtt. A kerületen belüli felbontás már nem tartozott a tartományi biztosságra. Dorogon 1731. december 9-én az egyes házak szerint egyenlő arányban állapították meg az adót, s ennek összege akikor 6 Ft 15 krajcárra rúgott. Ami a porták számát illeti, ismeretes, hogy a nem tényleges lakótelepet, nem a házakat, nem is a kéményeket jelentették, hanem valamilyen régebbi hagyományokra utalóan meghatározott számot képviseltek, amelyeket az országgyűlés országos viszonylatban időnként reális felmérés nélkül megváltoztatott. A Kerületnek 1731. december 7-i ülésén Böszörmény adókötelezettségét 6 portában, Szoboszlóét 5-ben, Nánásét 4 és 1/4-ben, Dorogét 1 és 1/4-ben, Hadházét 1 és 3/4-ben, Vámospércsét 1 és 2/4-ben állapították meg. Ennek az elosztásnak további lebontása a kerületet már nem érdekelte. A szenátus tagjai mentesek voltak a porció fizetésének kötelezettsége alól. A dorogi tanács 1772. március 22-én érezte az egyenlő összegű adófizetés méltánytalanságát, s ezért hozta azt a határozatot, hogy „amely magára az eőfelsége quantuma újítása esett, amennyit lehet, relaxáltassék". A gyakorlat ugyanis azt mutatta, hogy az adófizetésben semmiféle progresszivitás nem érvényesült, hanem egyszerűen a ház és a hozzátartozó telkek száma, de semmiképpen sem annak nagysága szolgált alapul a kivetés összegének megállapításánál. Az 1778. november 26-i tanácsülés még kimondotta, hogy a királyi adót a cigányok is fizessék, „akármennyi esett rajok". A várost terhelő hadiadó kezelését a hadipénztár végezte. A hadipénztár elvben külön állott a város házipénztárától, s a Magyar Kamarának 1731-ben minden város részére kiadott rendelete szigorúan megkövetelte, hogy a hadi és a házipénztár készlete soha sem kevertessék össze, s minden városnak legyen önálló hadi, valamint házipéntárosa. A hadipénztárnak vezetője lett volna az exaktor, aki egyben az adószedés kötelezettségét is teljesítette, míg a házipénztár vezetője a perceptor. A főkormányszékeknek ez a rendelkezése azonban Dorog esetében egyszerű óhaj maradt, s csupán a XVIII. szd. végén sikerült elérni azt, hogy a két pénztár egymástól elváljon. A város jövedelmeinek elszámolására alakult hivatali szervezetet a házipénztár képviselte. Már szó volt arról, hogy a városgazda kezelte a házipénztár vagyonát, s ott futottak össze a különböző természetű jövedelmek. A város háztartási szükségleteit szolgáló házipénztári bevételeket általában a királyi adó bevételeivel együtt hajtották be, s erre a tanács mindenkor egy adókivető, majd utána egy adóbehajtó bizottságot állított össze a népszónok irányítása alatt. Már korán kísérlet történt arra, hogy a háziadónál és a hadiadónál egyaránt bizonyos megkülönböztetések érvényesüljenek. Az ilyen természetű határozatok