Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

II. Gazdaság és társadalom a XVII-XX. században

tén 1880-ban még 166 ipartársulat volt, de számuk folyton csökkent, mert az 1884-ben törvénnyel kialakított ipartestületek több erőt képviseltek. 1890-ben már csak 96 ipartársulat van a Kamara területén, a XX. század elejére számuk 26-ra olvadt, s a hét vármegyében fennmaradt ilyen kisszámúra olvadt ipartársulatok között, még mindig ott találjuk a dorogit. " A dorogi iparosok nyomott, nehéz helyzetét mutatja, hogy 1879. végén csak 96 dolgozó iparost tartottak számon, s ez 1880-ra még kettővel csökkent; ennél kevesebb a környéken csak Hajdúhadházon volt, de ott 1879—1880 között 53-ról 61-re nőtt a számuk. Ugyanakkor Hajdúböszörményben 446-ról 466-ra, Hajdúnánáson 138-ról 160-ra, Hajdúszoboszlón 222-ről 272-re emelkedett az iparosok létszáma, tehát az ősi hajdút lepülések legnagyobb része iparilag fejlődőnek mutatkozott, míg Dorogon hanyatlónak. A kézműipar fejlődését igen megnehezítették a válságok, melyeknek gyakorisága nem tette lehetőv i a kisiparban az önálló mesterek számának gyors gyarapodását. Ezt mutatja az is, hogy községünkben 1908-ra az önálló műhellyel rendelkező mesterek száma elérte ugyan a 159 főt, de 1912-ben már csak 147 iparost tartottak nyilván. Ez az utóbbi év különösen pusztító hatású volt a kisiparra. Ekkor egy újabb gazdasági válság sújtott le, (alig múlt el az 1903—1906 közötti), ami külpolitikai bajokkal is párosult (Balkán háború). A vevők fizetőképessége csökkent. Ahogy az egykorú forrás feljegyezte: ,,a nyomor szélén levő falusi néptől pénzt nem látó kisiparos" . . .-t még az 5—

G—7 hónapos katonai behívások is terhelték. A kézműiparosok a pénzügyi válság miatt hitelhez sem jutottak, ráadásul az állam is leállította a kisipar fejlesztési akcióját. így az 1911-ben már nehéz helyzetbe került önálló mestereket (ebben az évben pedig a nyersanyagár, boltbér, vasúti tarifa emelkedett) szinte járvány szerűen pusztította a válság. 1913ra az önálló iparosok száma Dorogon 120-ra csökkent. A kisipar hanyatlását mutatja az is, hogy 1912. előtt a 147 mester 59 segédet és 73 tanoncot alkalmazott, az év végére már csak 48 segédet és 63 tanoncot tartottak meg.

12 Az iparosok közül legnehezebb helyzetbe az úgynevezett „magyar szabók" kerültek, akik áruikat a széles néprétegek számára készítették, habár a XIX. században bizonyos előnyben voltak az úgynevezett „német szabók"-kal szemben, akiket úri szabóknak is neveztek. A magyar szabók ugyanis a nép között elfogadott és kialakult hagyományos, nyersanyagában és szabásában nem változó terméket állítottak elő, a német szabók azonban jobban ki voltak téve a divat változásainak, így kedvezőbb volt a „magyar szabók" helyzete. A XX. századra azonban helyzetük gyökeresen megváltozott. Ugyanis az állam erre az időpontra megváltoztatta 'parpártclási politikáját, s főképpen 1907 után elősegítette a magyar textil- és konfekcióipar fejlődését. így ez időtől kezdve már nemcsak az osztrák, hanem a most már támogatott magyar ruhaipar versenyének is ki lettek téve a szabók •—• amit figyelembe véve még tőkeszegénységüket — nem viselhettek el, s tömegesen mentek tönkre. Dorognak ebben az időben egyetlen gyárnak emlegetett intézménye az AUSPITZ JEREMIÁS ECETGYÁRA volt.

13 A kereskedelem helyzetét vizsgálva, 1879-ben 24 kereskedőt tartottak nyilván. A lakosság azonban szükségletének nagy részét a helyi és környékbeli vásárokon szerezte be. Dorog vásártartási jogát 1795. február 12-én ismerték el. A községben évenként három országos vásárt tartottak, február 8-ának, július 29ének és november 11-ének hetében csütörtökön. Ez utóbbi vásár még ma is szoká-