Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

II. Gazdaság és társadalom a XVII-XX. században

löket is minőségi osztályba sorolja, s értékelését adja/" ugyanúgy, mint az 1915. évi részletesebb határleírás,

5 melyek alig térnek el az 1875-ös leírás adataitól. A közlcgelő mellett a fordulós gazdálkodás sajátos viszonyait figyelembevevő, a Zajgató, Disznókút, Görögkút és a Gyulás nevű határrészek földjei jelentettek időleges megoldást a legelő jószág számára. Már 1776-ban komoly aggodalomként merül fel a legelőhiány a községben :'' „Minthogy a Nyomás földünk annyira megszorult, hogy még csak Marháink sem élhetnék, ahhoz képest elvígeztetett, hogy köles alá való Föld ez idén nem osztódik, hanem akiknek a kereszt út Tájon Telek után való Földjük vagyon szabadosan megszánthatják." Máskor a határ egyéb területei nem biztosítottak legelőt, ezért: „Az is elvégeztetett, hogy a Gulya Ménes örökcsorda ós egyéb fótois Marhák a pusztán levő örökös földökről a Nyomásra hajtassanak".

7 A legelőgond állandóan visszatérő jelenség, gyakran kell tehát korábban hozott tilalmakkal szembon is a megoldás lehetőségét keresni.

8 „Tanácsnok és mező bíró Farkas Pál szóval előterjeszti, hogy miután a' legelő jószág a' közlegelőn felette megszaporodott, kér a' lókért felszabadítása iránt intézkedést tétetni. Végzés: A lókért az igavonó jószág, két csorda ökörcsorda és ménes részére még ma felszabadi ttatik, a' gulya további intézkedésig az úgy nevezett gát hátulján levő régi tilalmasban marad mely a juhok és sertésekre nézve a lókerttel együtt tilalmasnak mondatik ki. . ." 1868-ban a nagy szárazság csak fokozza a legelőhiányt, mely a jószág tartásában nagy nehézségeket okoz:

1

' ,»..... a folyamatosan tartó száraz időjárás miatt legelő hiányában a gulya kénytelenségből szét veretett, s annak legnagyobb része illető tulajdonosok által a csordára kihajtattak, minthogy pedig a csordások az elébök hajtott gulyabeli marhákat felelősség mellett ingyen őrizni nem tartoznak, azon kérelmet terjesztették elő, hogy részökre némi jutalom ajánltatnék meg, vagy pedig a gulyás mindenik csordához legalább az őrzés lehető biztosabb eszközlése tekintetéből egy-egy bojtárt adjon." Miután az utóbbi látszott célszerű megoldásnak, a főhadnagy döntése az intézkedést jóváhagyta. Nagy szárazság idején gyakran mint természeti csapással a sáskajárással is számolni kellett, ezért: „sáskáknak ahol volnának pusztítása parancscltatik."'

0 Ugar legelő. Az 1892-ig tartó ún. táblás gazdálkodás idején a községnek egy járását minden évben ugarnak hagyták. Oda a kialakult szokásjognak megfelelően mindenki kihajthatta lovát, marháját, disznóját, juhait. Az ugarnak a föld pihentetése mellett még az az előnye is megvolt, hogy a rajta járó, legelő jószág minden évben a határ más területét trágyázta, mely a sovány földeket tekintve, feltétlenül hasznosnak mondható.

11 Pásztor fogadás. A jószágot az évenként január hónapban fogadott pásztorok őrizték, akiknek felfogadását és bérét az év első közgyűlésénél foganatosították,

12 s a hozott határozatot jegyzőkönyvben rögzítették.

13 „Nagy Demeter Guja béli Marhák, esztendős Pásztorának megfogadtatván, mely Pásztorbéli Szolgálattyáért bére fog lenni minő en darab Marhától három poltra, s minden pártol, Egy kenyér." Fazekas Demeter, az ökörcsorda őrizetit Magára vállalván, kinek ezen Magára vállalt szolgálattyáért, bér rendeltetett, minden pár ökörtül 3 garas, s egy