Komoróczy György: Városigazgatás Debrecenben 1848-ig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 12. Debrecen, 1969)

III. A városi hatalom testületi szervei

A „civcs et communitas" kifejezés Debrecenben 1458. március 12-én merült fel Mátyás király kiváltságlevelében. A megjegyzés arra mutat, hogy valóban kialakulóban volt egy bizonyos közösségi szervezet, de 1552 előtt a közgyűlés fogalma sem az oklevelekben, sem a jegyzőkönyvekben nem szerepel; a „tanácsnokok egyeteme" (universitas senatorum) kifejezéssel csak 1564-ben találkozunk, amikor az a város által megválasztott nagytanács testületére vonatkozott. Minden város életében előfordult, hogy fontosabb esetekben az összpolgárságot kellett gyűlésre hívni s ilyenkor a tanácskozó testület elnevezése „az universitas" volt. A szabad királyi városok egy részében mint Budán, vagy Kolozsvárt a nagytanács szervezetileg is megvolt. De mezővárosi viszonylatban ilyen szervezet nem ismerhető fel. A korábbi időszakokban, ha fontos ügyről volt szó, a polgárok személyesen jelentek meg tanácskozásra, mintegy a falugyűlésnek folytatásaként. A XV. sz. I. felében kiadott oklevelek Debrecen esetében címzettként a bírót és a városi polgárokat említik, akik lényegében a polgárok és a lakosság képviselői. Ez történik pl. 1424-ben, amikor Zsigmond király a vásártartási jogot biztosította. Egy másik esetben, 1435-ben, „a bírónak, az esküdteknek, és az egész közösségnek" nevében tiltakoztak a debreceniek a Szepesi család visszaélései ellen; 1429-ben „Nagy Bertalan bíró, és egy esküdt" kiváltságot kapott a város földesurától; ismét máskor Adonyi János, Debrecen polgára, „a maga és az összes polgárok nevében" Erzsébet királyanyjától nyert kiváltságlevelet. E példák folytathatók lennének, de talán így is elegendőnek bizonyulnak annak a következtetésnek levonásához, hogy a „cotnmunitas" kifejezésnek a XV. sz.-i Debrecen életében azonos az értelme a polgárok összességével. Ez arra is utal, hogy a communitas szó használata azonos az universitas szó jelentésével, tehát nem egyéb, mint a város egyetemét dokumentáló szóhasználat. Ebből következik, hogy mint földesúri joghatóság alatt élő mezővárosban, Debrecenben a XVI. sz. második fele előtt nem beszélhetünk szervezeti keretek között működő nagytanácsról. A helyzet 1552-ben megváltozott, amikor a már korábban is fennálló szenátus, mint az esküdtbírák összessége arról hozott határozatot, hogy az esküdtbírák számát 12 személyben kell rögzíteni, és ugyanakkor a város lakosai közül 66 személyből álló testület képviseli a közösség egyetemét. Ez a testület az utca, illetve a járás küldötteként alakult meg olymódon, hogy mindkét járás 33-33 személyt választott, akiket ,,littera"-val, vagy másként „schedula"-val hívja meg a szenátus a választásra a főbíró személye esetén. Ez a közösség a XVI. sz.-tól kezdve szerepet játszott Debrecen életében s különösen a XIX. sz.-i társadalmi küzdelmek idején jutott jelentőségre. A nagytanács az utcai önkormányzatból fejlődött ki s megalakítása akkor vált szükségessé, amikor a XVI. sz. folyamán Debrecen települési rendjében a városmag körüli földrajzi egységek közigazgatásilag mind összefogottabbá, centralizáltabbá lettek. Ettől az időtől fogva a városi lakosság elsődleges közigazgatási szervezete az utcai önkormányzat maradt, amelynek élén a XV. században ismert utcatizedes állott. De az utcai önkormányzat fokozatos visszafejlődésével szükség volt egy olyan testületre, amely közvetlen kapcsolatban állott az önkormányzati központ irányító hatalmát képviselő főbíróval és a szenátus munkáját mindenben segítette. A nagytanács tagjainak a létszáma időnként változott; a XVII. sz. végén több éven át 100 főből állt, de a XVIII. sz. kezdetétől megtartották az eredetileg megállapított 66-os létszámot. A nagytanács szervezete 1694-ig azonos maradt. Valójában Debrecennek két