Komoróczy György: Városigazgatás Debrecenben 1848-ig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 12. Debrecen, 1969)

I. A település helye: a városkép

urának támogató közbelépésével, a tényleges gazdasági és társadalmi helyzet elismertetése azonban az uralkodói kiváltságlevélhez kapcsolódott. Ha bármely történeti fejlődés valamely eseményhez köthető, akkor Debrecen polgársága 1361-től kezdve önállóan szabályozta belső életének rendjét, maga alakította ki szervezeti rendszerét. Elnyerte ugyan azt a jogot, hogy peres ügyekben elsőfokon ítélkezett polgárai felett, de még addig nem jutott el, hogy a szabad királyi városok sorába emelkedjék ki. Ehhez hasonló helyzet Győr, vagy Székesfehérvár példáján is látható. A város jogállásának a reá vonatkozó terminológia nem lehet kifejezője. Változatosnak nevezték a XIV-XV. sz.-ban Debrecent hol oppidum-nak, hol civitasnak, avagy villa libera-nak, esetleg possessio-nak. Itt is, mint az ország bármely területén, a XIV-XV. sz. folyamán különösebb jelentősége nincs az elnevezésnek. Debrecen 1361-ben „civitas", 1374-ben „villa", a század végén „oppidum", hogy ismét „civitas"-ként tűnjön fel, majd 1407-ben megint „oppidum". A város emblémája, majd később címere, már a XV. sz. fordulóján ismeretes volt; a címerpajzs fő alakja az „Agnus Dei" volt; ez egy boltozatos zárókövön már a XIV. sz.-ban is megtalálható motívum volt. Debrecen második kiváltságlevele 1405-ből való. Kétségtelen, hogy a Debreceni család 1404-ban kihalt; örökös hiányában a város a király közvetlen birtokába került. Ettől kezdve egymás után nyerte el a mind nagyobb jelentőségű kiváltságleveleket. Miután Zsigmond király különböző országlátogatása során többször tartózkodott Debrecenben, feltehető, hogy a folytonosan gazdagodó polgárság kiváltságainak kiszélesítéséhez minden alkalmat megragadott. Az 1405. évi adománylevél Buda város jogkörével ruházza fel Debrecent, s megengedi, hogy a királyi adót egy tételben - két részletben - fizesse, a települést fallal vegye körül. Ez a kiváltságlevél határozottan arra mutat, hogy Debrecen formailag közvetlenül a király rendelkezése alatt álló szabad királyi várossá emelkedett s mégis 1411-ben Zsigmond elzálogosította. Ebből arra lehet következtetni, hogy a királyf városokra kötelező falat a város nem építette fel, ugyanakkor a termelése sem fejlődött ki oly mértékben, hogy a királyi városok minden előjogának gazdasági alapját biztosíthatták volna. A XV. sz. folyamán a belső hatalmi szervezet kiépítése, a céhes ipar fejlődése, a külkereskedelmi forgalom növekedése nyomán Debrecen polgársága annyira meggazdagodott, hogy akkor már senkise vonhatta kétségbe önálló városi jogát; a XVI. sz.-tól kezdődő időszakban ezek az erők méginkább előtérbe kerültek, ennek folytán Debrecen önállósága vitathatatlanná vált. Észrevehető, hogy a Hunyadi család birtoklásának megszűnésével a város fokozatosan függetleníti magát a még akkor fennálló uradalmi hatóságtól. A XVI. sz. második negyedétől kezdve a politikai változások zavarai, és az uradalom tulajdonosainak tehetetlensége következtében megszűnt a város fölött irányító földesúri hatáskör; az Enyingi Török család egy ideig ténylegesen kézben tartotta a földesúri joghatóságot, de Debrecen lassan-lassan elszakadt saját földesurától. Debrecen a Mohácsi vész után a három részre szakadt ország egyik városaként magárahagyottan állt, mindhárom országrész uralkodójának adózva és mindháromnak irányában lekötelezve, de éppen ezért bizonyos értelemben függetlenül fejlődve. Jogilag a szultán khász-birtokaként élt, de végeredményben a kibontakozó nemzetközi szálak az ország leggazdagabb közületei sorába emelték Debrecen polgárságát s ez a gazdagság nyilvánvalóan hatással volt a földesúrral és az uralkodókkal való kapcsolat egészségesebb irányú kibontakozására.