Juhász Imre: Gönczy Pál, a reformer pedagógus (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 11. Debrecen, 1969)

IV. Oktatáspolitikai elvei

elvezet bennünket oktatáspolitikai nézeteinek második alapkérdéséhez: az állam és az egyházi iskolák viszonyához. A kérdés lényegével kapcsolatban gondolatait érdemes szó szerint idézni: „A mai polgárosult világ... a községi közösiskolák szaporítására s a felekezeti iskolák megszüntetésére törekszik. Mi is ezeket tartjuk a legczélirányosabbaknak, s ha tudnók hogy e meggyőződésünket nemzetünk rétegébe be lehetne oltani; ha nem ismernők az emberi természetet, mely legtöbbször, mondhatnók mindig oly szívósan ragaszkodik régi szokásaihoz azonnal indítványoznék a fennálló felekezeti iskolák eltörlését.. . . "

58 Nem lépett fel az iskolák államosításának radikális programjával. De nem lelkesedett az oktatásügy felekezeti megosztottságáért sem. Legjobbnak tartotta a közös, a nem felekezeti iskolák létrehozását. Különben Gönczytől, a lehetőségek politikusától, a református tanügy volt oszlopos tagjától aligha várhatnók a kiegyezés korában az iskolázás államivá tételének követelését. Különösen akkor nem, amikor látta a felekezetek ellenállását, a hagyományok erejét és a központi hatalom anyagi eszközeinek elégtelenségét. Viszont lelkesedéssel propagálta — különösen pályafutása első felében — a községi közös iskolák felállítását. Meggyőző munkájában a külföldi államok történetére is hivatkozott. A községi iskolától a „demokrácia győzelmét", a szegény és gazdag, a különböző vallású felekezetek között fennálló „választófalak" lebontását remélte. Jónak találta ezeket az iskolákat azért is, mert ez esetben a társadalom anyagi erőforrásai egyesülhetnek az iskoláztatás fellendítése érdekében. Számára ez volt a legfőbb kérdés. Ellenkező esetben úgy látta, hogy: ,,. . .a rendi és felekezeti féltékenység miatt megosztott iskolák állandó anyagi gyengélkedések miatt, nemcsak előbbre nem mehetnek, hanem fájdalom, épen az oltalmuk alá vett híveik nagyobb százalékát neveletlenül felnőni hagyni kénytelenek."

59 Pedig a magyar népoktatás előtt óriási feladatok állottak. Számítása szerint az 1860-as években több mint egymillió gyermek nőtt fel iskolázatlanul. Minthogy az oktatással kapcsolatban Gönczy számtalanszor tapasztalta a felekezetek merevségét, ezért komprornisszumus megoldást keresett: állítsanak felekezeti, vegyes, községi, megyei és állami iskolákat. Ekkor az országban több mint ötezer új iskolára volt szükség. E téren nagy lehetőség állott tehát az állam előtt is. így jutott el az állami iskolák gondolatához. Amikor az általános tankötelezettség bevezetése, az állami iskolák felállítása és az iskoláztatás korszerűbbé tétele mellett érvelt nem állott egyedül. Hasonló nézeteket vallott — a többi között — Schvarcz Gyula is, a haladó polgári kultúrpolitikus: „A közoktatásügyi reform, mint politikai szükséglet Magyarországon" című terjedelmes művében. Míg azonban Schvarcz Gyula vagy Kossuth is követelték az állami iskolákat, addig Gönczy csupán nem zárta ki ilyenek létesítését. Schvarcz más téren is tovább ment. Azt vallotta, hogy ,,. . .az elemi tanfolyam minden kivétel nélkül ingyenes legyen,"

00 mert az oktatás kötelezővé tételének csak így lehet meg az erkölcsi ereje és anyagi támpontja. Szerinte a tandíj csak az „éhenhalástól" menti meg a tanítót. Ha nem is elviselhetetlen, de szokatlan teher a szülőknak, és okot szolgáltathat az iskoláztatás elhanyagolására. Érdekes, hogy Gönczy Pál nem jutott el az ingyenes oktatás vagy legalábbis az ingyenes községi iskola gondolatáig sem. Ezután az államhatalomnak a közoktatás területén betöltendő másik fontos szerepével foglalkozott: az ellenőrzés, a felügyelet jogával. Egyértelműen hangsúlyozta, hogy a felekezeti iskolák felett a fő felügyelet joga az államhatalmat illeti.