Módy György szerk.: A hajdúk a magyar történelemben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 10. Debrecen, 1969)

Dankó Imre: A hajdúság eredete

nek lakóhelyeket török, német elpusztította vala; ezek a hegyekben és erdőkben laktak Baranyában és Somogyban, sok vitézséget míveltek, és sok károkat tettek a pogányoknak"

11

. A törökség is így látta ezt és Pecsevi Ibrahim szóvá is tette. Bizonyos török önváddal írta, hogy a szerdár (török fővezér) az elfoglalt budai tartományt, tehát Magyarország hódoltság alá került részét feldúlatta, az embereket rabságba hurcolta, megszégyenítette, semmiféle panasz, kérés nem hatotta meg, mert az volt az álláspontja, hogy „egy országot csak a másik ország romjain lehet felépíteni". Pedig „ha ezt a tartományt megoltalmazta volna, a lakosok nem széledtek volna el, mivel a hitetlenek ezeket a rájákat nem költöztették volna el lakóhelyükről s a hadsereg számára kész vagyon lett volna az, és nem szenvedett volna soha szükséget. Egy másik baj, hogy a ráják között amennyi erőteljes fiatal rája csak volt, az mind hajdúvá lett s innen van, hogy egyik palánkból nem lehet a másikba menni, hacsak öt-hatszáz ember együtt nincs ; továbbá amennyi vár és város van, azt mind feldúlták s Belgrád átellenében Zimonyt kétszer is felgyújtották, a belgrádi malmokból harácsot szedtek s Budától egész Belgrádig a várakat és városokat ostrom alá vették, egyik helyről a másikra már senki sem mehetett. Magam is Pécsett, szegény házunkban, mihelyt beesteledett, felkötöttem a kardot, a puskát ölembe vettem és úgy feküdtem le. Egyszóval e határszéleket ért szerencsétlenség abból keletkezett, hogy a rájákat nem oltalmazták".

12 Pecsevi elhangzott szavaival topográfiailag is megegyezik Illésházy István feljegyzéseinek egy másik része, amiben azt írja, hogy „a faluk és városok Buda és Esztergom körül mind puszták voltak, elfutott rúla a nép. Ezek közül a futott nép közül s a fizetetlen végbeli gyalogok közül, kiknek semmi fizetésük sem volt, szabad hajdúk támadtak. Ezek nagy kárt tettek sokszor a törökökben, meg is verték őket gyakorta: Budán alul városokat elrablottak, nagy sok nyereséget nyertek a törökökön. Budán alul 20—25 mértföldre elmentenek, Mohácsot, Szegszárdot, Tobolyát megvették. Hátratérőben az törökök megvívtak velük, de igen megverték a mieink őket, mely vitézséget cselekedtek ő maguktól szabad akaratjukból senki sem fizetett nekik. Baranyában, Somogyban sok kastélyokat vertek föl"

13

. Györffy István új szempontok alapján, de az utóbbi és sok hozzá hasonló adat, feljegyzés figyelembevételével foglalkozott a hajdúk eredetének kérdésével.

14 Népiségtörténeti, településtörténeti kutatásokra támaszkodva, Takáts Sándort cáfolva azt igazolta, hogy a XVI. század közepétől kezdődően a magyarországi hajdúk magyar származásúak voltak s különösen magyarok voltak a Bocskai, Báthori Gábor és Bethlen Gábor által letelepített hajdúk. Bár elismerte, hogy a hajdúknak szoros közük volt a XV—XVI. századi hajtókhoz — hajcsárokhoz, a hajdú szót nem tartotta magyar eredetűnek, hanem ott kereste eredetét a XVI. század főleg délszláv eredetű hadi terminológiája között. Györffy nyomdokain haladva Balogh István a Bocskai István által letelepített hajdúság lakóhelyeit vizsgálva úgy találta, hogy az eredeti népesség a több oldalról jövő háborgatás, a jobbágyterhek rendkívül való megnövekedése ellenére is fenntartotta az élet folyamatosságát a legmostohább körülmények között is. Ennek igazolására egy 1589-ből származó, Nánásra vonatkozó összeírást ismertetett, amely szerint Nánás lakossága a hajdúk betelepülése előtt döntő többségében magyar volt.

15 Balogh megállapítása azért fontos, mert a többi későbbi hajdútelepre vonatkozóan is általánosítható s cáfolja azokat a vélekedéseket, hogy a letelepítésekor helyben talált délszláv lakosság — különösen Dorog esetében — etnikailag befolyásolta volna a hajdúságot. Tárgyunk szempontjából megtévesztő Császár Edit munkája, mert annak ellenére, hogy A hajdúság kialakulása és fejlődése címet viseli, magával a hajdúság eredetével keve-