Módy György szerk.: A hajdúk a magyar történelemben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 10. Debrecen, 1969)

Nagy Sándor: A Hajdúkerület büntetőbíráskodása a XVIII. században

A nemi ösztönök természetellenes, állattal történt kielégítése esetén életkorra tekintet nélkül a törvény teljes szigorával sújtottak le. A büntetés minden esetben halál volt, amelyet úgy hajtottak végre, hogy a hóhér a tettes fejét levágta, azután testét azzal az állattal, amellyel „fertelmeskedetf megégették. Ez az ítélkezési gyakorlat azonos volt az országossal. Az eddigi jogtörténeti kutatások nemigen találtak feleletet arra, hogy a fővétel után az állattal együtt elégetésnek mi volt az indoka. A kerület egy 15 éves fiút ítélt halálra sodornia miatt, s az ítélet világos választ ad az elégetésre. ,,. . .azután a tehénnel és lóval való megégetésre ítéltetik, hogy még emlékezete is fel ne maradjon ezen nagy, irtóztató, s másokat is megbotránkoztató cselekedetnek''''.

87 Nyilván ezen a meggondoláson alapult az országos gyakorlat is. Ilyen szigorú büntetéssel igyekeztek gátat vetni a főként fiatalkorúak és pásztorkodó felnőttek körében előforduló természetellenes hajlamok elszaporodásának. A kor vallásos felfogásának megfelelően a káromkodást pálcázással, illetve korbácscsapással torolták meg. Ha azonban feltűnően durván, állandóan káromkodó, s emiatt már büntetett vádlott került ismét a bíróság elé, a halálbüntetés kiszabásától sem riadtak vissza, mert a kor felfogása szerint a káromkodással kihívott istencsapást csak szigorú büntetéssel lehetett elhárítani.

88 Köztudott, hogy a hajdúvárosok lakosságának túlnyomó többsége református volt. Politikai okok miatt azonban nagyon ügyeltek arra,hogy a katolikus lakosság vallásos érzületét és a katolikus papok tekintélyét sérelem ne érje. Abból indultak ki, hogy a más vallásúak hitét és a papi renden levőket tisztelni, becsülni és velük „szép harmóniát'''' tartani alapvető kötelesség. Ha valaki ezzel a kívánalommal szembe helyezkedett, megkapta a maga érdemlett testi büntetését, sőt még a hajdúvárosokból is kitiltották.

89 Mai kifejezéssel szólva, az igazságszolgáltatás elleni bűncselekményeket, a hamis esküt és a hamis tanúzást testi büntetéssel sújtották. A hamis esküt tígy fogták fel, hogy ezzel a hamisan esküvő felebarátjának tesz kárt, ezért büntetést érdemel.

90 A hajdúkerület ítélkezési gyakorlata nagyban-egészben azonos volt az országossal. A büntetések mértékénél kirívó aránytalanságok nem voltak. Az ítéletekben pontosan megállapították a tényállást, foglalkoztak a rendelkezésre állóbizonyítékokkal, a súlyosító és enyhítő körülményekkel és megfelelő mérlegeléssel határozták rneg a büntetés nemét és mértékét. Az ítélkezésnek kétségkívül haladó vonása, hogy a vádlottak bűnösségét csak megfelelő és megnyugtató bizonyítékok alapján állapították meg. Ha nem volt bizonyíték, vagy azokat nem találták meggyőzőeknek, a vádlottat felmentették. Bizonyítékok nélküli, megalapozatlan ítéletekkel nem találkozunk. A vádlók és védő ügyvédek a törvényeket és koruk jogirodalmát alaposan ismerték. Nem egy olyan védői szóváltás olvasható, amely Carpzovnak (1595— 1666), a lipcsei egyetem jogtanárának munkájára hivatkozik és a védői álláspont helyességének igazolására bőven is idéz belőle.

91 Ugyancsak sűrűn találunk hivatkozásokat a nagyszombati egyetem híres jogtanárának, Bodo Mátyásnak 1751ben megjelent munkájára, a Jurisprudentia criminalis-ia. is.

92 A büntető igazságszolgáltatás korszerű színvonala és szigora azonban csak az úgynevezett szegénységgel szemben érvényesült. Ha tisztségviselők : hadnagy vagy nótárius követett el pl. a közpénzzel visszaélést, ennek büntetőjogi következményeit nem alkalmazták, hanem csak kártérítésre kötelezték a bűnöst, s ahhoz is segédkezet nyújtottak, hogy az eljárás vég nélkül elhúzódjék.

93 A királyi hatalom iránti szolgai alázatot mutatja az az ítélet, amelyet egy 29