Módy György szerk.: A hajdúk a magyar történelemben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 10. Debrecen, 1969)
Nagy Sándor: A Hajdúkerület büntetőbíráskodása a XVIII. században
találkozunk a böszörményi magistrátus olyan gyakorlatával, hogy a vádlott bűnösségét megállapították ugyan, azonban eddigi kifogástalan magatartására tekintettel a büntetést mellőzték és csupán eleven díjának, valamint az okozott kár megfizetésére kötelezték. Egy konkrét esetben a vádlott az ítélet ellen fellebbezéssel élt azon az alapon, hogy bűncselekményt nem követett el, tehát kártérítési kötelezettség sem terheli. A kerület a magistrátus ítéletét megváltoztatta, nem fogadta el a terhelő tanú vallomását, s vádlottat a kár megfizetése alól is mentesítette. Az ügyben a végső szót a kassai direktorális szék mondta ki: a böszörményi magistrátus ítéletét hagyta helyben, s ezzel helyesnek ismerte el azt a gyakorlatot, hogy ha a tettes korábbi kifogástalan magatartása indokolja, a büntetés kiszabása mellőzhető. 70 Sikkasztás miatt akkor indítottak eljárást, ha valaki a reá bízott jószággal mint sajátjával rendelkezett. Az ilyen cselekményeket is rendszerint pálcázással büntették. A csalás és lopás között nem tettek különbséget, s ha a csalás tipikus esetéről volt szó, akkor is lopásnak minősítették a cselekményt. 77 Az ember élete ellen irányuló cselekményeknél különbséget tettek szándékosság és gondatlanság között, s a gondatlan cselekményt enyhébben büntették. 78 Halálos eredmény bekövetkezte esetén gondosan mérlegelték a látlelet adatait, a használt eszközt és hogy a tettes az áldozat testének mely részét sértette meg. Ha a sérülés és a halál között az okozati összefüggés megvolt, s a tettes számolhatott a halálos eredménnyel — halálbüntetést szabtak ki. 79 Korbáccsal vagy pálcázással büntették a tettest, ha tevékenysége nem okozója, hanem csak meggyorsít ója volt a már beteg sértett halálának. 80 Ha a cselekmény elkövetésében többen vettek részt, az ítéletben megállapították az egyes személyek tevékenységét és a büntetéseket ennek arányában szabták ki. 81 Halálos eredmény esetén a vádló mindig gyilkosság miatt emelt vádat és halálbüntetés kiszabását kérte. A bíróság azonban gondosan mérlegelte a bizonyítékokat, s ha az ölési szándékot nem látta bizonyítottnak, halált nem szabott ki, hanem más, rendszerint pálcabüntetést alkalmazott. 82 A testi épség ellen elkövetett bűncselekmények miatt látlelet alapján hoztak ítéletet. A látleleteket a borbélyok készítették, s részletesen leírták a talált sérüléseket, s ha azokat súlyosaknak ítélte a bíróság, s emellett az elkövetés módját is különösen kegyetlennek találta, 100 pálcaütésen alul nem igen szabadult a tettes, sőt arra is volt példa, hogy büntetésül gyalog katonának adták, de kimondták azt is, hogy ha katonának nem vennék be, akkor 100 pálcaütést kell rajta végrehajtani. 83 Alkalmaztak tehát vagylagos büntetéseket is. A házasságon kívüli nemi viszonyt — miként az ország más bíróságai — a kerület is kellő szigorral üldözte. A Tripartitum 1. Rész 105. titulusa szerint a nős paráznák büntetése halál, a nőtleneké és hajadonoké pedig pálca, illetve korbács volt. A vádló minden esetben halálbüntetés kiszabását indítványozta, a nagy számban fennmaradt ilyen természetű ügyek iratainak tanúsága szerint azonban erre egyetlen esetben sem került sor. Mindig megtalálták azokat az enyhítő körülményeket, amelyek indokolttá tették a rendes büntetés alóli felmentést és más büntetés kiszabását. A kerület józanságára mutat, hogy még olyan esetben is, amikor a katonai szolgálatot teljesítő férj tett feljelentést a házassági hűséget megszegő felesége ellen és halálra ítélését kérte, — a feleség beismerését enyhítőként értékelve, 30 korbácscsapással kellően megtoroltnak tekintette a cselekményt. 84 Szabad személyekre, vagy ha a testi büntetés a vádlott egészségi állapotát súlyosan veszélyeztette volna pénzbüntetést szabtak ki. 85 Az olyan parázna személyt, akinek erkölcstelen magatartása kirívó volt, s attól lehetett tartani, hogy viselkedése nem változik, a testi büntetés kiállása után a hajdúvárosokból is kitiltották. 86 7 A hajdúk 97