Módy György szerk.: A hajdúk a magyar történelemben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 10. Debrecen, 1969)

Komoróczy György: A hajdúkerület szervezetének néhány problémája a XVII-XVIII. században

másutt is megtalálható „utcahadnagy" értelmét viseli a tisztség. Debrecen önkormányzati életében is megtalálható a tisztán polgári hatáskört gyakorló utcahadnagy,

2 és nincs kizárva, hogy ennek a szervezeti felépítésnek vonásait vette át maga Szoboszló is. Az 1650-es években a főkapitány elnevezését a hadnagy, majd később a bíró neve váltotta fel. A „hadnagy" kifejezés azonban már a városigazgatás fejét jelzi az utcahadnaggyal szemben. A hadnagy mellett vannak alárendeltebb feladatkört ellátó utcatizedesek, akik közvetlenül tartják a kapcsolatot az utcák lakóival, általában 10—10 család összefogása és irányítása révén. A teljesen megváltozott és polgári igazgatás irányában fejlődött állapotokra utal a XVII. sz. végén kialakult helyzet. Egy 1694. december 5-én kelt határozat, amely a bíróállítás jogáról beszél, világítja meg ezt a helyzetet. Az említett döntés mutatja azt, hogy a bíró választása már nem az összlakosság jogkörébe tartozik, hanem a város lakossága a maga képviselői útján gyakorolja a bíróválasztás lehetőségét. A határozat szövege szerint Szoboszló városában „maguk közül választottanak birót, nevezet szerint Pap Szűcs János uramat, amely szokás sohasem volt. Minek okáért ezen dolog pro futura cautela, hogy állandó és ratum fixumque legyen, protocollaltatik."

3 A határozat összefüggésben lehet egy új testületnek: a választott hites közönségnek (electa iurata communitas) feltűnésével és jogállásának megszilárdulásával. A választott hites közönség szervezete Debrecenben 1694-ben alakult meg és ez a más városokban működő ún. nagytanács szerepét töltötte be. Elnöke a néptribun (fürmender, népszószóló, tribunus plebis) volt, aki személye szerint a kistanácsnak nevezhető senatusnak is tagja volt. A nagytanács a senatussal együtt választotta a legfőbb tisztségviselőt : a bírót, míg a fürmender tisztségét maga a communitas töltötte be s abba a senatusnak nem volt beleszólása. A communitas tagjait utcatizedek szerint maguk a lakosok választották, feltehetően e joggal csak a szabad hajdúk élhettek ebben az időben. A választott hites közönség tagjait a hatalom gyakorlásából semmi sem illette meg; alsóbbrendű, úgynevezett subalternus munkaköröket láttak el a tanácsnoki kar valamelyik megbízott tagjának irányítása alatt. A tényleges hatalmat a senatus testületi ülése gyakorolta, szótöbbséggel kimondott határozatok alapján. A tagok a város leggazdagabb családjaiból kerültek ki. A XVII. sz. végén a tanácsnak a tagjait az adószedővel, a házipénztárnokkal, mint meghívott tisztviselőkkel kiegészítve folytatták a közigazgatás legdöntőbb megbeszéléseit és ennek a gyakorlatnak megfelelően alakult ki a városi magisztrátus, amely tehát a tanácsból és a reszortokat ellátó vezető tisztviselőkből alkotott testületnek tekinthető. A XVII. századi város jogköre differenciált volt s ennek megfelelően a hivatalnoki kar is széles körű hálózatra tagolódott. Kiemelkedtek és mind nagyobb arányban nyertek elintézést a közigazgatási ügyek s azok sorában a várospolitikai, birtokgazdálkodási, legelőellenőrzési, vámkezelési, bel- és árvízvédelmi, tűzrendészeti, városfejlesztési, egyházi, iskolai és más ágazatokból eredő ügyek. De a közigazgatás mellett a senatus kezében futottak össze az igazságszolgáltatás szálai is. Mindezekhez járult az állami feladatok ellátása, ezek sorában a város tanácsa vetette ki a részére megállapított adó családokra eső mennyiségét és ugyanazt hajtotta be, biztosította az előfogatokat, gondoskodott a beszállásolásról, a katonaállításról, az utak karbantartásáról és más munkakörökről. A tanácsi határozatok alapján e feladatokat a magisztrátus látta el, az említett választott tisztviselőkkel kibővítve.