Módy György szerk.: A hajdúk a magyar történelemben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 10. Debrecen, 1969)

Komoróczy György: A hajdúkerület szervezetének néhány problémája a XVII-XVIII. században

zó települési rendszer egységes vezetője, a hajdúközösség kapitánya állt, aki egyfelől a katonai parancsnok méltóságát élvezte, másfelől a folyamatosan fejlődő önkormányzat megszilárdulása után, mint a polgári igazgatás feje állt a város élén. Arról, hogy a kapitányon kívül a város irányításában az önkormányzat élén más személyiségek szerepet játszottak volna, az első évek időszakából nincs tudomásunk. Ilyen módon úgy érezzük, hogy 1620 előtt szervezett magisztrátusról és testületi vezetésről beszélni korai lenne. A megtelepedett hajdúk azonban élni kívántak a részükre biztosított föld hasznosításának adottságaival; a termelés megszervezése s a mindennapi szükségleteken túlnövő terméktöbblet, főként az állattenyésztés kiterjedt volta miatt annak szükségessé vált értékesítése, az egyes utcák és azokon belüli családok jogköri vitáinak körülhatárolt elintézése új szervezeti tisztségek kialakítását indokolták. Kívánatos lett a város élén valamilyen tanácskozó testület megválasztása. Ez a társadalmi igény teremtette meg a polgári fejlődés során a városi magisztrátust. A városi önkormányzat fejlődési menete a fent vázolt elvek gyakorlati megvalósulása után több fázist alakított ki. Elsőnek föltétlenül a már említett, tisztán katonai elveken alapuló berendezkedés tekinthető, amely a megtelepedéstől kezdődően hozzávetőleg az 1630-as évek közepéig terjedhetett. A második fázis az érlelődés időszakában az 1635—1650. évek között zajlott le. Ebben az időszakban kezdtek kialakulni a különböző polgári jellegű tisztségek és a végrehajtó apparátusnak reszortokra épülő személyi állománya. A reszortok természetesen nem fűződtek azonos egyénekhez, csupán funkciót jelentettek. A választások révén ugyanis más és más egyén töltötte be ugyanazt a hivatali munkakört. A harmadik fázis az 1650-es évek után indult meg és a XVII. sz. végéig tartott, amikor már határozottan a városigazgatás polgári tisztségviselői képviselték az önkormányzati hatalmat. Ennek eredményeként a korábbi katonai jelleg a közigazgatásból teljesen eltűnt, csak nevek és formális értelmű fogalmak őrizték annak hagyományait. Ez a változás természetesen összefüggött magának az országnak politikai helyzetével, a védelmi harcok átmeneti szünetelésével, továbbá a földművelés és a piacra termelő helyi ipar kifejlődésével. A fent vázolt fejlődési szakaszok nyomon követhetők a város által kiadott hatósági intézkedések okleveles anyaga alapján. A város kapitánya és tanácsa (senatus) már az 1620-as években együttesen szerepelnek. De hogy mi a tanács lényege, milyen az összetétele, tagjai sorában milyen családok képviselői szerepelnek, ez ismeretlen kérdés. Feltehető, hogy az egész megtelepült hajdúlakosság által egyetemesen, talán nyílt gyűlésen megválasztott tisztségviselőkből állt a tanács. A város vezetése ebben az időszakban még kialakulatlan, de kétségtelenül létező hatóság, a főkapitány irányítása alatt álló hatalmi testület. A megtelepedés utáni 30 esztendő folyamán érlelődtek a további kibontakozás feltételei. 1637-ben már szilárdabb közigazgatási apparátust látunk: a város élén álló főkapitány mellett állandósított és fizetett alkalmazottként ott áll a jegyző (nótárius), de ott van a tanácsban a két ,,dux"-nak nevezett hadnagy és a 12 személyből álló esküdti testület (iurati assessores). Ez a szervezeti forma szilárdan képviseli a testületi ügyintézést, a hatósági ügyek polgári jellegű elbírálását, a korábbi katonai parancsadás helyett. A dux személye azonban még a régi katonapolitikai irányításra utaló hagyományokat hordoz, de feltehető, hogy már nem az utcák szerint elhelyezett hajdúvitézek hadnagya, hanem már a polgári igazgatásban