Módy György szerk.: A hajdúk a magyar történelemben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 10. Debrecen, 1969)

Komoróczy György: A hajdúkerület szervezetének néhány problémája a XVII-XVIII. században

falutelepülések a megyei hatóság szervezeti rendjébe tartoztak. A hajdúk letelepítése a kiváltsággal felruházott városok földjein maga után vonta a közösségi élet helyi kereteinek kialakulását. A hajdúvárosok lakosai kezdetben védelmi feladatokat láttak el. E védelmi feladat határozta meg szervezeti életük kialakulásának körvonalait. Nincs kizárva annak lehetősége, hogy a hajdúvárosok Önkormányzati szervezete a lemásolás szándéka nélkül példaként tekintett a környékben élő nagyobb városokra, közöttük Debrecenre, Nagyváradra esetleg Kolozsvárra. A városi jog és a város politikai életének struktúrája tekintetében e módszer alkalmazása a feudalizmus minden államában általánosságban érvényesült. De még ebben az esetben is a helyi adottságok révén módosult állapotban jelent meg a hajdúvárosok önkormányzata a megtelepedés után, minthogy a közhatósági jogkörök tagolódása alapvetően a hajdúk korábbi katonai szervezetének befolyása alatt bontakozott ki. Az 1613. évi Forgách-féle rendelkezés tudósít arról, hogy az egyes hajdúvárosok élén kapitányok állnak. Ugyanakkor e rendelet az ríj kapitányok választásának irányítását már az államigazgatás helyi rendszerében vezető szerepet betöltő Felső-Magyarországi Főkapitány hatáskörébe utalja. Kétségtelen, hogy a megtelepedés első évtizedében a hajdúvárosok az egy helyre települt hajdúk kapitányának irányítása alatt még megtartották katonai szervezetüket, de már közigazgatási és igazságszolgáltatási feladatokat is el kellett látniok a katonaszervezési és katonapolitikai teendőkön kívül. Feltehető, hogy a megtelepedés a katonai szervezet keretei között fenntartotta a legkisebb egységnek, a tizednek a tagolódását és ez a tized még a megtelepedés után is fennmaradt egy-egy „tizedes" (decurio) irányítása alatt. Több tized élén állhatott egy-egy „dux", akinek a tisztsége kezdetben kifejezetten katonai jellegű volt és megfelelt a magyar hadnagy fogalmának. E kifejezések a jegyzőkönyvekben még a század közepe táján is előfordulnak. A hadnagynak nevezett tisztségviselő a település első évtizedében még kifejezetten katonai típusú feladatkört töltött be; amikor a személyes felkelés kezdett háttérbe szorulni és átmenetileg kezdtek elenyészni a katonai feladatok, fokozatosan és szinte magától értetődően jutottak előtérbe olyan kötelezettségek, amelyeknek az elintézése katonai módszerekkel és vezetési elvek alapján nem volt elképzelhető. Jogviták merültek fel, a belső telek határai körüli nézeteltérések jeleivel találkozunk, az ingó és ingatlan javak cseréjének ügyei jelentkeznek, az árutermelés folytán a piaci árusítás kérdéseit kell szabályozni, fellép a vámszedés igénye, kereskedők megvámolása, helypénzszedés, bűnvádi eljárások válnak szükségessé, személyes követelések magánosokkal szemben érvényesítendők, szabályozni kell a városi település utcai hálózatát, meg kell állapítani a tizedek beosztását és változásait stb. — mindezek olyan munkakörök megteremtését idézik elő, melyekben a döntés az egy-egy utcában együttlakó személyek élén lakó hadnagyra hárul. Ez a folyamat észrevétlenül alakította ki a katonai értelmezésű „dux" vagy hadnagy fogalmában bekövetkezett jelentésváltozást, miután megváltozott a tisztség mögött meghúzódó funkció tartalma. Évről-évre a tizedek élén álló katonai vezetőből egy-egy utca békés körülmények között élő lakosságának hadnagya vált, míg irányítása alatt a tizedek vezérei a „decuriok" álltak. E folyamat részben az oklevelek alapján, részben a jegyzőkönyvek nyomán figyelemmel kísérhető. A megtelepedés minden városban több utcát népesített be, mindegyik élén egy-egy hadnaggyal. A hadnagyok fölött a katonai szervezet alapján összetarto-