Módy György szerk.: A hajdúk a magyar történelemben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 10. Debrecen, 1969)

Nagy László: A hajdúk Bocskai szabadságharcában

mesebb és főként biztonságosabb volt katonáskodni, mint gyalogosan. A lovas katona könnyebben el tudta szállítani a zsákmányt, és ha a harcon rosszra for­dult a dolog, elmenekülhetett, míg a gyalogosokat ilyen esetben többnyire levág­ták. A hajdúk lovasodása a XVII. század elején olyan méreteket öltött, hogy pl. az 1611-ben Nagy András vezetésével Erdélybe ment 12 000 hajdú mind lovas és puskás volt. 20 A hajdúk a XVI. század folyamán híresek voltak a török elleni gyűlöletükről, de a század vége felé egyre erősebbé vált bennük a császári idegen zsoldosok s a Habsburg-kormányszervek és katonai vezetés iránti ellenszenv is. Már 1601-ben följegyezték róluk, hogy a császári szolgálatban álló hajdúk az idegen zsoldosok­kal állandó viszályban éltek, ingerelték, szidalmazták őket, ,,. . . a süveget ki­ragadták a német fejéből és belé futták és a földhöz puffantották" és mindenféle gúnyt űztek belőlük. 21 Ez az ellenséges magatartás az idegen zsoldosok ellen min­denekelőtt onnan adódott, hogy azok összehasonlíthatatlanul magasabb fizetést kaptak, noha a legveszélyesebb harcfeladatokat többnyire a hajdúkra bízták. Emellett a gyűlölködés kölcsönös is volt. Illésházy István írja följegyzésében, hogy a császári táborban ,,. . .egy nap sem volt, hogy magyart nem öltek" — mármint az idegen katonák. 22 A nyelvi, vallási és szokásbeli különbözőségek az ellentétek erősbödésének irányába hatottak a hajdúk és az idegen zsoldosok között. Ezek a szubjektív tényezők azonban akkor váltak meghatározókká, ami­kor az objektív gazdasági, társadalmi okokkal párosultak. Ez történt a szabadság­harc kirobbanásakor is, s a hajdúk alapvetően gazdasági és társadalmi helyzetük követelményeinek megfelelően fordultak szembe a Habsburg-uralommal, és váltak annak elszánt ellenfeleivé. Gyűlöletük oly méretűvé fokozódott, hogy pl. 1606-ban Várad feladásakor annak idegen zsoldosokból álló császári helyőrsége — bár Bocskai erős kíséretet rendelt melléjük — nem mert addig kijönni a vár­ból, amíg a hajdúság Bihar megyében volt. Végül is Bocskai kénytelen volt ide­iglenesen más szállást rendelni a hajdúknak. 23 A hajdúk Habsburg-ellenességét nem eredménytelenül szították a soraik közt tartózkodó protestáns, mindenek­előtt kálvinista prédikátorok, akik minden földi rossz okainak a Habsburg-ural­kodókat s a Habsburg-uralommal összefonódott pápista papokat tekintették és hirdették. Dörgő hangú prédikációik alkalmasak voltak a Habsburg-ellenes har­ci kedv felszítására és ébren tartására, hiszen a hajdúk többsége a vallása miatt üldözött protestánsok közé tartozott. A harcedzettség, elszántság, felszított Habsburg-ellenesség alkalmassá tette a hajdxíkat arra, hogy a Habsburg-ellenes küzdelem élvonalába kerüljenek, annak legfontosabb katonai bázisát alkossák. Tartózkodnunk kell azonban attól, hogy idealizáljuk a harcok alatt tanúsított magatartásukat! A prédálásról és pusztítá­sokról már megemlékeztünk, de meg kell említeni azt is, hogy a katonai fegyelem terén sem lehet magatartásukat példamutatónak mondani, még a korabeli fe­gyelmi viszonyok figyelembevételével sem. A hajdúk fegyelmezetlenségének döntő oka — mint már említettük —, a fi­zetetlenség és az élelemellátás hiánya volt. Bocskainak nem sikerült megoldania a hadsereg anyagi ellátásának problémáját. Ezt nem tette lehetővé az országnak a tizenötéves háború folyamán nagymértékben elpusztult állapota, s a helyzetet csak súlyosbította az a körülmény, hogy a gazdasági erőforrások fölött rendelke­ző uralkodó osztály most is vonakodott az anyagi áldozathozataltól. A fizetet­len, ellátatlan katonáknak maguknak kellett gondoskodniuk fenntartásukról. Ezt úgy oldották meg, ahogyan tudták s ahogyan jónak gondolták. Sokszor a szükségesen felül is zsákmányoltak. Mindez károsan éreztette hatását a fegyelmi

Next

/
Thumbnails
Contents