Módy György szerk.: A hajdúk a magyar történelemben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 10. Debrecen, 1969)

Nagy László: A hajdúk Bocskai szabadságharcában

menekült a hajdúk elől, akik Rakamaznál még egy vereséget mértek a császáriak utóvédjére. Néhány nap elteltével Lippai Balázs és Németi Balázs hajdúkapitányok már Felső-Magyarország központjába, Kassára vezették be a diadalittas hajdúkat, kiknek sorai egyre bővültek újabb csatlakozókkal. Kassa elfoglalása után a fürge hajdúlovasok „mérges darazsakként" rajzottak szét a környező területen, s rövid két hét leforgása alatt közel 30 000 km

2-nyi földön számolták fel a Habsburg-uralmat. Bocskai hajdúkatonái nem kevesebb bátorságot tanúsítottak akkor sem, midőn 1604 novemberében Basta György császári tábornagy közel 15 000 főnyi idegen zsoldos sereggel támadt a kibontakozó mozgalomra. November 17-én Osgyánnál fogadták halálmegvető bátorsággal a rájuk zxíduló négyszeres túlerőt, a hónap utolsó napjaiban pedig Edelénynél és Besenyőnél szálltak szembe Basta zsoldosaival. Bár mindkét összecsapásban vereséget szenvedtek, mégis már december első napjaiban ismét harcrakészen álltak, s várták Bocskai parancsait. Hamarosan szép példáját adták a hősi helytállásnak Kassa védelménél, minek eredményeként a császári sereg kénytelen volt kudarccal elvonulni a falak alól Eperjesre téli szállásra. Itt sem voltak azonban nyugalomban, mert a hajdúk állandó rajtaütésekkel fárasztották, fogyasztották az ellenséget. Megismételt támadásaik nagymértékben demoralizálták a császári haderőt.

7 1604 decemberében Bocskai alvezére, Rhédey Ferenc 2000 hajdúlovas élén indította meg a diadalmas téli hadjáratot. E hadművelet eredményeként 1605 tavaszára Bocskai kezén volt a felső-magyarországi végvárvonal, s bizonytalanná vált Basta Eperjesen tétlenkedő seregének összeköttetése a császári udvarral. Ennek következtében a császári fővezér rövidesen kénytelen volt visszavonulni Eperjesről Bécs közvetlen védelmére.

8 Bocskai meleg szavakkal emlékezett meg a hajdúknak a téli hadjáratban szerzett érdemeikről: — „...az nagy fizetetlenség miatt felette nagy fogyatkozott állapotban vadnak, de mind azt sem nizték, hanem télen is, számtalan sok sanyaruságokat, hidegségeket, ki sánczban várak alatt való heveréssel, ki az ellenség ellen való csatázással, meg nem mondhatni mennyit szenvedtenek; most is hol éhen, hol szomjuhon nagy ruhátlansággal és sok fogyatkozással óránként testek szakadásával, vérek hullásával és sokan halálokkal is szolgáltának."

9 Elismerték a hajdúk kiemelkedő katonai érdemeit még a császáriak oldalán is. Forgách Zsigmond császári párton maradt főúr azt írta 1605. februárjában Thurzó Szaniszlónak: — „• • • soha még ilyen ellenségre nem talált Basta uram" — (ti. mint a hajdúk) s ha sikerülne békét kötni — „talán böcsületi lenne ezután ez nemzetnek is."

10 Nem csökkent a hajdúk katonai jelentősége az ország nyugati részének birtokba vételéért folytatott tavaszi és nyári hadműveletekben sem, noha a nyár végén már egyre nagyobb számban bekapcsolódtak a hadműveletekbe vármegyei és egyéb csapatnemek is. Ebben az időben Rhédey Ferenc közvetlen parancsnoksága alatt közel 10 000 hajdú tevékenykedett, s nem csekély volt a Sennyey Miklós parancsnoksága alatt küzdő északi hadoszlopban, valamint Homonnai Bálint fővezér seregében sem a hajdúk száma. Ott küzdöttek Besztercebánya, Selmecbánya és Zólyom ostrománál, majd Basta visszavonuló seregét üldözték eredményesen. Részt vettek Pozsony többszöri, sikertelen ostromában, elfoglalták Trencsént, mely Esztergomnál is erősebb vár volt, júniusban pedig Nyitra ostrománál vitézkedtek példamutatóan.