Poór János: A hajdú városok gazdasági és társadalmi helyzete (1607-1720) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 9. Debrecen, 1967)

IV. Telekszervezet a hajdúvárosokban

A hajdúk Bocskai adománylevele alapján kollektív nemességet és meghatározott földterületet kaptak. A hajdútelepülésen belül érvényesülő nemesi kiváltságokkal együtt minden hajdúvitéz jogot nyert a rendelkezésükre bocsátott terra privilegiális, sőt később a zálogos és bérelt földek hasznosítására. Mindezeknek feltételeként katonai szolgálatot kellett teljesíteni az erdélyi fejedelem, majd a Habsburg király seregében. A jog és a kötelezettség kapcsolódott egybe a hajdútelek birtoklásában. A hajdúk földjeiket sajátos telekszervezet keretében birtokolták. A hajdútelek elsőrendűen fontos része volt a városban levő háztelek. Ez érthető is, hiszen a hajdúsors vállalásának bizonyítéka, s egyben a kötelezettségek teljesítésének záloga a házépítés, a megtelepedés volt. A kiváltságoltak tehát a hadból való leszállás után mindenekelőtt a lakóház építéséhez szükséges területet (telket) kapták meg. A háztelek birtoklása maga után vonta a város privilégiumaiban való részesedést, a határ használatának a lehetőségét és természetesen a kötelezettségek vállalását is. A háztelek után járt az ólaskert, amely szorosan kapcsolódott — bár térben elkülönült — a háztelekhez. A háztelken ugyanis a korabeli gazdálkodásnak megfelelően csak a ház állt, az állatokat a lakóterület határán kívüli kertben épített ólakban, akiokban tartották, itt helyezték el a szénát, a szalmát, s ugyanakkor itt végezték a termelt gabonafélék nyomtatását is. Az első adásvételi bejegyzéseknél — szinte kivétel nélkül — a háztelek pontos megjelölése után a hozzá tartozó részek (omnes pertinentii) között elsőként említik a kertet.

90 A hajdútelek szerves és meghatározott tartozéka volt a szánt óf öld. Minden háztelek után osztottak szántóföldet. A letelepedés után a városok határának egy részét — a terra privilégiálison — szántóművelésre kijelölték, és azt a háztelkek számának megfelelően felosztották, nyílvetéssel juttatták egy-egy telek tulajdonosának birtokába. Nánás város határának ez a része volt az az ősi kilenc dűlő: „mindőn a hajdúvárosokat megülték és felosztották minden katonának egyenlően mérték ki a telket, tisztnek annyit, mint közkatonának". Még 1784-ben is a város határát felmérő mérnöknek azt mondták: ,,a mióta azon dűlők a mi régi őseink által felmérettek, ugyanazon státusban és qvantitásban vannak".

91 Nem bizonyítható ugyan, de elméletileg elképzelhető, hogy a szántóföld szétosztása egyenlően történt, mert a letelepedés után a szántónak nem lehetett elsődleges szerepe. Az aztán más kérdés, hogy — később — a szántóföld jelentőségének növekedése folytán, s a vagyoni differenciálódás előrehaladása után egyesek kénytelenek megválni szántójuktól, miközben mások több háztelek után való földet is szereznek maguknak. (A szántók accumulátióját segítette elő a kiköltözések nyomán gazdátlanná vált földdarabok összevásárlása is.) A háztelek után járó szántóföld több darabban is lehetett. A szoboszlói adásvételi bejegyzések között ugyanis a következőket olvashatjuk: Vas János, Szőke Jánosnak adja „Nagy utczában féli Nemes Házát... minden hozzátartozó földjeivel. . . stb.. . . fél nyilas földön kívül".

92 „Makai János atta el Szögi Janóstul vött saját jószágát. . . mindennemű hozzátartozó örökségivell, földeivell..." A szántóföldeknek többes számban való feltüntetése nem tekinthető formuláris szokásnak. Dede András 100 Ft-ért eladta házát: „minthogy magham kardommal kerestem saiát jószágom volt szabadoson el is adhattam és felelek is mindenki felől, mind fiaim és mind leánim felől, az szerint unokám felől is. . . attam pedig kertemmel és Szoboszlói, Szigethi, Hőgiösi, Kötelesi, Angyalházi, Dersi, Igari, Szőlősi hozzátartozó földeivell, kaszáló réteivell, halászó vi-