Poór János: A hajdú városok gazdasági és társadalmi helyzete (1607-1720) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 9. Debrecen, 1967)

IV. Telekszervezet a hajdúvárosokban

IV. TELEKSZERVEZET A HAJDŰVÁROSOKBAN Az 1630-as évektől kezdődően — mint láttuk — a hajdúvárosok lakói számára életfontosságúvá vált a mezőgazdasági tevékenységhez szükséges földterület.

88 A földbirtoklás (a „ius possidendi") illetőleg a földhasználat (a „ius utendi") azonban nemcsak életlehetőséget biztosított, hanem kötelezettséget is rótt a hajdúvárosok lakóira: pl. katonáskodást, egyéb szolgáltatásokat, a század végétől adófizetést stb. A birtokviszonyok alakulását az határozta meg, hogy milyen kötelezettségek terhelték a hajdúvárosok lakóit. Békés időszakban, amikor nem kívántak erőn felüli katonai és egyéb szolgálatot a hajdúvárosoktól (pl. 1630 és 1660 között), akkor csak a belső gazdasági törvényszerűségek hatottak, s a vagyoni differenciálódás lassan idézett elő eltolódást a birtokviszonyokban. Ekkor még a hajdúvárosok lakossága lényegében homogénnek tekinthető, bár idegeneket is befogadtak maguk közé, kik — esetleg — teljes polgárjogot nyerhettek, azaz „incorporáltattak". Az 1660-ban bekövetkezett Szejdi-járás és az azt követő események lényeges változást idéztek elő a polgár- és a birtokjog vonatkozásában. A súlyos vérveszteség a hajdúvárosok kiváltságainak megsemmisítését vonhatta volna maga után, A katonai ütőképesség helyreállítása tehát a lakosság számának növelését követelte meg. Ezért változatni kellett a hajdiíkiváltságokban való részesedés feltételein. Csak ezen az áron remélhették a környék földesúri uralom alatt élő jobbágyainak beköltözését. Számításaikat siker koronázta, mivel megakadályozták városaik elnéptelenedését. Törekvésük egybeesett a „második jobbágyságnak" a XVII. század második felétől jelentkező nagymérvű fellazulásával. A földesurak jobbágyaik elszegényedése miatt kénytelenek voltak a robotterheket lényegesen kisebb értékű pénzszolgáltatásra átváltani. A pénzben adózó jobbágy azonban már nincs olyan szorosan földesurához kötve, mint a robotoló jobbágy. A század végén kibontakozó jobbágy vándorlást az akkori politikai és katonai helyzetben a földesurak egyébként sem akadályozhatták meg. A hajdúvárosok lakóinak száma a fentiek ellenére is állandóan változott. Ha ugyanis a beköltözöttek, sőt a törzsökös lakosok is úgy vélték, hogy a teljesítendő kötelezettségek felülmúlták a kiváltságokból adódó előnyöket, akkor minden további nélkül elhagyták lakóhelyeiket. A hajdúvárosok — szemben a feudális nemességgel — az elvándorlást jogilag nem akadályozhatták meg. A lakosok helybentartásához nem alkalmazhattak semmiféle gazdaságon kívüli kényszert. Ezért lakóik csak addig maradtak, illetőleg csak akkor költözködtek be, ameddig és amikor az gazdaságilag kifizetődő volt számukra.

89 A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy a földtulajdonjog és a földhasználat feltételeinek a letelepedéstől a XVIII. század elejéig lényeges változáson kellett átmennie.