Poór János: A hajdú városok gazdasági és társadalmi helyzete (1607-1720) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 9. Debrecen, 1967)

III. A hajdúvárosok helyzetét meghatározó politikai tényezők 1660 után

III. A HAJDÚVÁROSOK HELYZETÉT MEGHATÁROZÓ POLITIKAI TÉNYEZŐK 1660 UTÁN A történeti irodalomban eddig — viszonylagosan is — kevés figyelmet fordítottak a hajdúvárosok 1660—1720 között történetének tisztázására, mindenekelőtt a gazdasági és társadalmi helyzetük

66 elemzésére. Történetíróik az országos politikai eseményekben való szerepüket is — gyakran — egymással ellentétesen ítélték meg. Ennek a munkának nem feladata a kérdéskomplexum lezárása, csupán néhány vonatkozásban kíván támpontot nyújtani a további kutatásokhoz, miután levéltárainknak idekapcsolódó anyaga még nagyrészt feltáratlan. A hajdúvárosok belső életét, politikai szerepét a korábbi félévszázadban is országos politikai tényezők határozták meg. Ám 1660 után teljes valóságában mutatkozott meg az, hogy belső fejlődésük elsősorban külső tényezők függvénye. Az 1630—1660 között végbement gazdasági előrehaladás, felvirágzás után várható volna, hogy a hajdúvárosok a megkezdett úton továbbhaladva — ha az iparilag fejlett városok színvonalára nem is —- de legalább a jelentős mezővárosok, Böszörmény, Szoboszló esetében pedig a gazdag cívis városok szintjére emelkednek a XVII. század végére. Azonban a kor politikai, katonai eseményei derékban törték meg felfelé ívelő útjukat. Az I. Rákóczi György Habsburg-ellenes szabadságharcát lezáró linzi béke értelmében a hajdúvárosok ismét az erdélyi fejedelem fennhatósága alá kerültek.

67 Sorsuk ezután az erdélyi fejedelemséggel kapcsolódik össze. Támogatták II. Rákóczi György nagyravágyó külpolitikai terveit, hisz sikere a hajdúvárosok jelentőségének fokozódását is eredményezte volna a vármegyei nemesség, a Habsburgok és a török ellenében. Teljes katonai erejükkel részt vettek II. Rákóczi György hadjárataiban, még 1659-ben is 317 lovaskatonával mentek segítségére, mivel nagyobb haderő kiállítására ekkor már nem voltak képesek.

68 Az albán nagyvezérek erős kormányzása alatt átmenetileg megerősödött török birodalom hódító céljainak útjában azonban roppant nagy akadályt jelentett volna, ha Lengyelország és Erdély egy iiralkodó alatt egyesül, ezért minden erejével II. Rákóczi terveinek meghiúsítására törekedett. À hajdúvárosok még akkor is II. Rákóczit támogatták, amikor seregét már Lengyelországban teljesen megsemmisítették a tatárok. Ezért a porta bosszuló hadjáratra küldte Szejdi pasát Erdély és a hajdúvárosok ellen 1660-ban. A katonailag kimerült hajdúvárosok magukra maradtak. Szoboszló, Hadház „tűzzel felégettetvén, tövestül elpusztíttatott", Nánás lakatlanná vált. Legkevesebbet Böszörmény szenvedett.

69 Oly súlyos vérveszteség érte ekkor a hajdúvárosokat, hogy ettől kezdve tehetetlenek a török—tatár martalócok támadásaival szemben, egyetlen védekezésük, a menekülés. Rápóti Pap Mihály ekkor volt lelkipásztora a hajdúvárosoknak. Krónikájában sötét színekkel rajzolta meg helyzetüket.

70 Szoboszló nótáriusa — hosz-