Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)

A falu gazdasági és társadalmi helyzete a XVIII. században

Szabadkéményes ház konyhája 1937-ben (K. Kovács László felvétele, Néprajzi Múzeum Etimológiai Adattára) ségüket csak címeres levéllel igazoló nemeseket nevezték armalis vagy armalista nemeseknek. A XVIIL század elején Csegén még csak három armális nemes családot ismerünk; Bárczi Ignác, Benyák Ferenc és Mihályi István személyében. Az 1790-cs összeírásban azonban már a következő nevek szerepelnek: Torday Ferenc, Dióssy Imre, Kovács István, Mátsay András, akik egyúttal a földesurak provizorai (ispán), továbbá Remenyik János, id. Remenyik György, ifj. Remenyik György, id. Remenyik István, ifj. Remenyik István, Mihály Ferenc, Mihály János, Mihály István, Nagy János, Nagy András, Móricz János, Pósa Mihály, Simon János, Simon István, Somogyi Ferenc, Vécsei László, Fegy verneki Ferenc, Ferenczi Mihály és a lelkész Nagy András. Ezek valamennyien jobbágytelken lakó nemesek, többségükben olyanok, akik előzőleg az uraság szolgálatában álltak és jobbágytelket béreltek. Az armális nemesek között voltak olyanok is, akik jobbágyokból lettek nemesekké, a török ellen vívott harcokban kitűnt vitézségükért kapták címeres levelüket, amelyhez föld nem járt ugyan, de tulajdonosukat mentesítette a közadók fizetése alól. A földesúri birtokon megélhetést találó nemesek, amikor szolgálatuk, vagy szerződésük lejárt, a haszonbérbe kapott jobbágybir-tokot megtartva rendszerint letelepedtek a faluban. Természetes akadtak olyanok is, akik