Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)
A falu gazdasági és társadalmi helyzete a XVIII. században
szerint a porció fizető jobbágyfalu kárára. Ezt a különbséget a megye a jobbágyokra kivetett hadiadóba beszámította, ha ritka esetben a piaci ár magasabb volt a különbözetet a faluval megfizettették. A lakosság ilyen módon létrejött veszteségét deperditának nevezték. A hadiadót, amelyet országos volumenben az országgyűlés szavazott meg, kivetették a megyékre, azok a járásokra, majd a közösségekre és a lakosokra. A portiok árát az előírások szerint kivetett hadiadóból le kellett vonni. A katonatartás terhe elvileg egyformán volt elosztva, a gyakorlatban azonban egyes jobbágyfalvak földrajzi fekvésük miatt kénytelenek nagyobb áldozatokat vállalni. A tiszai rév — mely ha korábban gyakran volt is a falu hasznára — most valóságos istencsapást jelentett: „Mert az által meg által kelő Vitézlő Rendeknek, mindenkor kivált csoportosan való átkelésekor kéntelenitetnek, hatsak mivel is kedvét keresni. Sokszor a Vitézlő Rend sem maga ki rendelt portiojával, sem a szegénység adta kevés kedveskedéssel meg nem elégszik, hanem sokkal többet vészen tőlük, melyrül comissarius jelen nem létében csak amint néki tettszik ugy computizál, a Szegénység kárt váll, a mirül a Vitézlő Rend pedig nem quietál, nékiek senki semmit nem acceptai. Ennek alkalmatosságával a katonák vásottya miatt az Szegénységnek elég apró Marhája, natúr álé ja s holmitskája vész el, ... Mennyi temérdek alá s fel való hajtogattatást, vesztegettetést, nyughatatlanságot, alkalmatlanságot (mind magok, mind marhájok nyugodt helyekből sokszor még alkalmatlan időben is ki szoríttatván) és ollykor ollykor szenvedések megtetézésére Arestumot s vereségetis szenvednek nyavalyások. Mennyi idejeket mulattyák haszontalanul ezek miatt? mikor mások dolgaikat folytattyák s élelmeket keresik kedvekre, őkis örömest keresnék, de nem kereshetik, mert az idő tőlük el vétetik Nagyromlásokra, annyira: Hogy noha mindenkoron, minden idő válogatás nélkül jöjjön mennyen által rajtok a Vitézlő Rend, de ugyan csak az Osz és Tavasz lévén a Vitézlő Rend sürübb utazásának ideje, a csoportos és magános rajtok által járás kelés miatt gyakran tsak mit sem vethetnek, noha bőséges a földjük, . . . igen kevés szokott lenni a Vetések, mert a sok alá s fel hajtogatás miatt az időbül kirekednek. Az katona mind csoportossan, mind magánossan akár jó, akár gonosz időben járni szokott; mennyi sanyarúságot kintelenittetnek ezért szenvedni szegények? s mennyi marhájok s lovok vész el? midőn sürün és gonosz időben és utakban kimillettlenül s szüntelenül sokszor éppen pihenés nélkül hajtogattatnak nyavalyások. De ki Írhatná le az ő nyomorúságukat?"" A csegeiek hadiadóját a megye 1736-ban évi 120 forintban állapította meg, mely összeget hat hónapon át részletekben lehetett befizetni. Ez az összeg azonban 1742-ben 492 Rhenes forintra emelkedett. Vay Ábrahám a megyéhez írott kérelmében kénytelen jelezni, hogy ennyi sok terhet már képtelen az amúgy is megfogyatkozott lakosság elviselni s hogy panaszát nehogy félreértsék hozzáteszi : „Én ebben nem annyira magam Privátumát nézem, mert amit a Csegeiek Földes Uruknak adnak, a mi hasznokra vannak, az csekélység; sőt előttem nagy kérdés: Nem vennék e több hasznát az Földes Urak Csegei Terrénumuknak ha Csege Praedium volna, mint mostan veszik." 100 A hadiadó és a jövő-menő katonaság zaklatásán túl nem kis terhet jelentett a falu lakói számára, még a török háború idején a Szepesi Kamara rendeléséből létesített „Annonária" (élelemtár), továbbá a „Sóház"' őrzésére kirendelt állandó katonaság tartása is, mert nem csak lovaik istállózásáról és takarmányozásáról kellett gondoskodni, hanem még a katonák élelmét ,,. . . ha hust vettek is magoknak, azt meg kellett főzni a lakosoknak." 101 A csegei jobbágygazdaságok a sok tehertétel és megpróbáltatás következtében nem stabilizálódtak. A lakosok közül sokan megszöktek, mások úgy igyekeztek megszabadulni az adóterhektől, hogy házi szolgálatra elszegődtek a föl4* 5]
