Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)

Az ellenforradalmi rendszer évei

ben az egységpárt oldalára álltak. A beígért földreformból, amellyel a parasztság széles rétegének legfőbb gondját oldhatták volna meg, nem lett semmi. A több évig tartó gazdasági válság és az 1935. évi politikai kudarc után az 1936. esztendő jó terméskilátásai, a sertés és marha árak emelkedése, a gyapjú árának kielégítő volta a birtokos parasztság körében egy jobb esztendő elkövetkezésének reményét nyújtotta. A válság kirobbanása óta gazdasági téren első ízben tapasztalható mind a földdel rendelkező, mind a vagyontalan munkásság tekintetében némileg tartósabbnak ígérkező javulás. A tél végén a Kisújszállási Redemptus Közbirtokosság 4 hold erdő vágatásával adott munkaalkalmat s a munkabér egyrésze természetben, a másik része pénzben fizetődött ki. Ez a kereseti lehetőség azonban csak néhány családot érintett, a többség az előző évi rossz termés következtében beállott „nyomorral járó nélkülözéseket bámulatos türelemmel viselte".

196 A hivatalos jelentés a megyei helyzetet elemezve januárban még azt rögzíti, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó munkásság sok helyütt elkeseredett. À magyar falvak és tanyák népének egyrészénél minden napos vendég a koplalás és az éhezés.

197 A nincstelenek körében sok a rühes beteg, aminek az az oka, hogy különösen a falusi lakosság egy részének nincs módjában szappant beszerezni.

198 Még februárban és márciusban is kevés alkalom kínálkozik az elhelyezkedésre csekély rész mint távírda munkás jutott némi kereseti lehetőséghez. A munkanélküliség terén lényeges javulás csak a tavaszi és a nyári munkák idején következett be. A jó terméskilátások, az állat és húsárak állandó magas volta a gazdákat pénzhez juttatta s ez is hozzájárult a több munkaalkalom és magasabb napszámhoz. Májusban a szegényebb lakosság egy része summásnak szegődött el a szomszédos káptalani birtokra, ahol a bandagazda vezetésével két-három hónapot töltöttek munkában. Ezek az idénymunkára szerződött munkások átmenetet képeztek az uradalmi konvenciós cselédek és a bérmunkások között. Amíg a munka tartott, „tarisznyából éltek, maguk főzte koszton." Szállásuk az uradalom kiürített akolja, istállója, fekhelyük a szalmaágy, szekrényük a jászol volt. Az uradalomban a munkabér júliusban 1,80 pengő. A birtokos, különösen a kisebb birtokkal rendelkező parasztság csak nehezen tudta rendbeszedni gazdaságát. A statisztikai adatok szerint 1934-ben a faluban még mindössze 7 db hizlalt szarvasmarha, 300 db sertés és 669 db juh került eladásra s a házilag levágott sertések száma is csak 677 darab volt. Az egy évvel később összeírt, legelőre járó állatok száma 1643 szarvasmarhát, 222 lovat, 3571 sertést és 3599 juhot tett ki.

199 A válság éveiben az értékesítési nehézségek miatt a gazdák nem igen tudtak munkaalkalmat sem adni a földnélkülieknek, pedig azok már rendkívül alacsony bérért is hajlandók lettek volna dolgozni. „Egy mezőgazdasági munkás beszélte, hogy egy gazda hónapos gazdasági cselédet keresett és hirdette, hogy havi 75 kg búzát, 2 pengőt, 2 kg szalonnát és 2 kg főzeléket fizet. Erre az állásra jelentkezett, azonban a helyet nem nyerhette el, mert már heten megelőzték".

200 A válság megszűnése után azonban ahogyan a munkaalkalom növekedett azzal együtt a napszám is emelkedett. 1936 nyarán a falusi napszámban már 1,50—1,60 pengőt fizettek s ezen a nyáron évek óta először fordult elő, hogy a mezőgazdasági munkásság az aratással és csépléssel a téli kenyérnek valóját is meg tudta keresni. Ebben az évben sokan jártak el a Hortobágyra szikfüvet szedni. A szikfűszedés azonban rendkívül fárasztó volt, mert a munkás 50—60 kiló terhét 10 — 15 km távolságból cipelte naponta az átvevő Weinstock Áronhoz s az már jó keresetnek számított, ha 2 pengőt kapott érte. Szerencsére a posta is egyre több munkást alkalmaz, főként olyanokat, akikkel már korábban is dolgoztatott. A debreceni és a miskolci postaigazgatósághoz — ahol az állam által finanszírozott vonalépítéseknél viszony-