Béres András: A nádudvari fekete kerámia (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 6. Debrecen, 1965)

A nádudvari fazekasság története

tébcn tudjuk megteremteni európai összehasonlító alapját. Nem véletlen a legavatottabb mester megjegyzése sem: „Csodálom, hogy nem esik szó a nádudvari fazekasságról. A szentesieket emlegetik, pedig azok csak simára lecsiszolták az edényt. Addig a nádudvariak mindig nagy ceremóniát csináltak neki. Szépen díszítették, s ezt alig emlegetik" mondja Fazekas István népművész a nádudvari fazekasok hagyományőrző leszármazottja, aki maga is alkotó módon igyekszik továbbfejleszteni a hagyományos népi formákat, díszítményeket, s néhányad magával őrzője Nádudvar népi fazekasságának.

2 Úgy érezzük némileg igaza van, s csak most jött el az ideje, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei sorozatban együtt lásson napvilágot e nagymúltú művészi mesterség összefoglalása. Itt mondok köszönetet mindazoknak, akik mint gyűjtők vagy mint adatközlők segítségemre voltak. Elsősorban idős Fazekas Lajosnénak, Fazekas Istvánnak és rajtuk kívül Fazekas Lajosnak akik időt és fáradságot nem kímélve" segítségemre voltak, hogy a nádudvari fazekasságot igaz valóságában megismerjem. Ugyanakkor köszönetet kell mondanom Szabadfalvi József tudományos kutatónak és a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Intézetének, s vezetőjének, Gunda Bélának, hogy a nádudvari fazekasságra vonatkozó gyűjtéseket és anyagot a feldolgozás megkönnyítésére rendelkezésemre bocsátották. A NÁDUDVARI FAZEKASSÁG TÖRTÉNETE Több százados múltra tekint vissza a nádudvari fazekasság, vagy ahogyan korábban nevezték a korsósság. Már helyi elnevezésük, korsósok, meghatározója mesterségük lényegének, ugyanis főleg korsók és nagyobb víztartó edények készítésével foglalkoztak. Jóllehet később, amikor már általában készítették a különböző forgalmi edényeket, mindaddig, amíg az olcsóbb készítményekkel e régi használati tárgyakat a gyáripar ki nem szorította, legelterjedtebb és keresettebb cikkük néhány formában és méretben a korsó volt. Fazekas Lajos néhai öreg mester sokszor emlegetett története, kedvesen szól a mesterségéről: „Ezt a fazekas mesterséget úgy tartják, hogy ördögi mesterség. Mert az ördög feltalálta a korongot, kitanálta, hogy ezen korsót is lehet csinálni. Megtalálta hozzá az agyagot is, el is készítette. Akkor felült a korongra, felütötte maga elibe az agyagot, elmarkolta, mint mái napig is szoktuk, mindenesetre száraz kézzel. Mindannyiszor, ahányszor maga elibe ütötte a korongra, elmarkolta, mindig a kézibe maradt. Erre fel, kezdett dühösködni, hogy hiszen mán minden megvan hozzá és mégsem akar sikerülni a korsó. Ráhajlott a korongra amin az agyag vót, mérgiben elkezdett ríni. Elcsordult a könnye, rá az agyagra. Persze a korong szaladt, a nedvessíg által megcsúszott rajta a keze. így kitanálta, hogy vízzel lehet a korsót megcsinálni. Ezír híjják ördögi mestersígnek, mert a cserepének víz a lelke, tűz égeti ki belőle. De tényleg ördögi mesterség is a. Mer nem fog hozzá senki, hogy megcsinálja. Ebbe kontárkodni nem lehet."

3 A nagyszámú földből előkerült cserépedény töredék, melyek között igen sok fekete darabot is találhatunk, nagyobbára meghatározzák Nádudvar határában azokat a helyeket, ahol feltételezésünk szerint a nádudvari fazekasok letelepedtek. Eredetileg Szentiván falu, amelynek emlékét őrző Ivánhalom ma is Nádudvar határában található, s ahol igen sok cserép kerül felszínre, volt a fazekasok első telepe.

4 A szájhagyomány szerint „már a