Béres András: A nádudvari fekete kerámia (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 6. Debrecen, 1965)

Az új nádudvari kerámia

Id. Fazekas Lajos és fia Lajos, munkában. Agyaggyúrás, korongozás. a Hajdú-Bihar megyei Tanács akkor Népművelési Osztálya segítséget ígért. Masits László minden rábeszélő erejét igénybevévc mindent elkövetett, hogy ismét megkezdjék, s tegyék szebbé, gazdagabbá a nádudvari hagyományokat, újjáélesztve a község egykor híres, de elfeledett iparágát."

134 A munka kezdését megelőzően a Megyei Tanács megbízatásából a debreceni Tudományegyetem Néprajzi Intézetének akkori munkatársa Varga Gyula, Masits Lászlóval ment ki Nádudvarra. Fazekas Istvánnal járták a falut, s a házaktól szedték össze a régi fekete cserepeket. Fazckaséknál ezeket letisztogatták a rárakódott porrétegtől, szennyeződéstől, hogy a díszítést jobban lehessen látni. Ezzel kezdték felkelteni Fazekas István érdeklődését, aki hamar ráállt az új tcmiivalók elkezdésére. Az az érzés támadt benne saját vallomása szerint, hogy ezt is megpróbálom, veszteni nem fogok rajta. A próbálkozás bevált, s az összehordott edényeken tanulmányozta a régi nádudvari edények alakját, készítéstechnikáját és díszítését. Hozzájárult ehhez az is, hogy édesapja Fazekas Lajos még élénken emlékezett vissza a fekete edény készítésére. Fel is tették a kérdést, tudna-e segíteni. Az idős mester mindenre azt felelte; „lehetséges, ha könnyen tudná az ember, hogy megy, mert bizony ez az utóbbi időben nem ment." Minden oka megvolt az aggályoskodásra, mert kilátástalan dolognak nehezen fog neki az ember. Először nehezen alakult, mert csak egyedül volt, aki még meg tudta volna csinálni „és amikor arról volt szó, hogy csináljuk a fekete edényt azt mondta, hogy nemigen lát ki belőlle és számára nemigen éri meg, hogy a biztos helyett foglalkozzon ezzel."

135 Nála nélkül tehát nem ment volna, mondja Fazekas István, mert hiába nevelt fel kettőnket, már mi abban a korban születtünk és tanultuk mesterségünket, mikor fekete edény itt-ott használatban