Béres András: A nádudvari fekete kerámia (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 6. Debrecen, 1965)

Az új nádudvari kerámia

és a múzeumban egszisztált, vagy aki nagyon megbecsülte volt nála egy-egy darab. A Megyei Tanács biztatására ígéretére már hozzákezdtek volna, de jött az újabb akadály. A fekete edény égetéséhez szükséges katlan elpusztult, nincs vásárlóközönség. „Nem baj Fazekas bácsi, mi adunk magának anyagi támogatást is, kemencérevalót, megrendelést is csak fogjon hozzá."

136 Aztán 1951 telén megkapták a Tanács által kiutalt egyezer forintot, melyhez Taar Ferenc a Megyei Művelődési osztály akkori vezetője és Nagy László művészeti előadó nyújtottak hathatós segítséget, látva a hagyományos mesterség nagyszerű értékeit. Az anyag beszerzése után id. Fazekas Lajos megcsinálta a kemencét. 1952 március végén kezdődött az építés, április elejére elkészültek. „Apám így mondta: Na fiam csináljuk meg a katlant, majd lesz valami belőle. Csináljunk egy kemence edényt, majd csak megcsináljuk valahogy." Először nem jól sikerült, de fokozatosan javítottak rajta. A tanácsi segítség a későbbiek folyamán sem maradt el. Fazekas Lajos megkérdezte feleségét, is. „Hallod annya, nem feledted még el a mintázást, mert akkor még én csak néztem, hogy milyen is a fekete égetés, mert én az új mázas edényt csináltam. Ezzel csak 1952 óta foglalkozom édesapám és édesanyám segítségével, kiknek köszönhető a ma elég jóhírű nádudvari fekete kerámia."

136 Fazekas István lényegében az utolsó percben fogott a fekete edény készítéshez. Ekkortájban a fazekaskészítmények kelendősége, lecsökkent. Ezért Fazekas István is már több helyen próbálkozott. Csak azért maradt otthon, mert a Tanács, az állami intézmények támogatásával ismét lett perspektívája a fazekasság továbbfolytatásának. Fazekas Lajos is csaknem egészében gazdálkodással foglalkozott, itenzív mezőgazdasági munkát végzett. Szerencse, hogy még jól emlékezett a fekete edény készítésére, így ez volt az alapja annak, hogy ismét fel lehetett eleveníteni egy, már-már teljesen meghalt művészi mesterséget. Hozzájárult felújításához a Déri Múzeum is azzal, hogy Béres András néprajzos muzeológus révén állandóan rendelkezésére bocsátotta Fazekaséknak a különböző fazekas készítményeket, melyeket korábban begyűjtöttek és amelyeknek mintájára a maguk és közben a múzeumban gyűjtött régi darabok segítségével felelevenítették a díszítőelemeket, edényformákat.

137 így került ki többek között egy régi gyertyamártó edény, melyet szintén felhasználtak díszedények készítéséhez. Az alap teljes egészében megmaradt, s ma ezt négyszögletes vázaként készítik, terjesztik. A díszítőelemek is gazdagodtak. A gyertyamártó edények díszítése külön rárakott, aplikált, domborművű díszítés volt. Ez lett alapja az ismét felújuló domborművű díszítésnek egyrészt, másrészt ötleteket adott, amivel gazdagítani lehetett az új készítmények sorát, a mostmár Fazekas István által gyűjtött régi ininták alapján. Ilyen körülmények között készült el tizenötéves szünet után az első fekete edény sorozat, mely hagyott ugyan maga után kívánnivalót, de fő az, hogy már volt mit tovább fejleszteni. Az első sorozat teljesen i régi ízlésnek megfelelően készült. Hagyományos formák, hagyományos díszítmények láttak napvilágot, de további gond volt a huszonnegyedik órában újjáéledt agyagipar számára, az a gondot jelentő kérdés elsősorban a fazekasok részéről, hogy tudják-e ezt a hagyományt olyan szeretettel ápolni, mint amilyen szeretettel tették azok, akik újjáéleszteni igyekeztek. Hogyan lehet azt alkotó módon továbbfejleszteni a mai társadalom ízlésének megfelelően, hogy meg lehessen őrizni népi jellegét. Az első két év úttörő munka volt. A nagy domborműves váza mely HajdúBihar megye eredményeinek egy részét mutatta be, vagy későbbi párja, mely Nádudvar nyolc éves fejlődésének dokumentumait örökítette meg, az azóta megszületett több Jd-