Kurucz Albert: Az észak-bihari szőlőművelés és borgazdálkodás (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 5. Debrecen, 1964)

III. A szőlőskertek építményei

7. Omladozó vert falú kunyhó a mainál jóval több volt. Rohamos pusztulásuk már az 1900-as evek elején megkezdődött, s folytatódott a világháború alatt és után is (7. kép). A szőlőkunyhók részletes leírását itt nem adom, mert azt korábban a „Műveltség és hagyomány" egyik számában közöltem (Budapest, 1961.). A szőlőbeli épületek rendeltetése a borvidékeken más volt, mint az alföldi szőlőskertekben, hiszen itt ezek sohasem szolgáltak állandó lakásul. Jelenleg is csak a legritkább esetben, szőlőérés idején tartózkodnak állandóan a kertekben, s legtöbbször az öregek. Ritka eset, hogy a faluból a csősz s még ritkább, hogy a gazda kiköltözött a kertbe. A szőlőkunyhók inkább hasonlítanak gazdasági épületekhez. Egy dolog azonban mégis megkülönbözteti őket minden más gazdasági épülettől, hogy valamennyiben tűzhely van vagy volt. A bihari szőlőkunyhók ma is változatos formáját mutatják a népi építkezésnek. Az egyes kunyhók között azonban nincs olyan különbség, mint pl. a Balaton melletti borvidékeken, ahol mint Vajkai írja „földesúr, városi polgár, jobbágy egyaránt birtokos volt a hegyben: s ez eredményezte a változatos szőlőbeni építkezést." Az észak-bihari szőlőkunyhók azért is őrizték jobban meg a népi építkezés régi formáit, mert nem kellett azokat lakás céljára átalakítani.

32 Ezek tehát nem töltöttek be hármas funkciót, nem használták ezeket lakásul, sem a szőlő feldolgozására, sem a bor tárolására. Nem mindegyik szőlőtulajdonos épített kunyhót, csak a tehetősebbek. így is olyan közel épültek ezek egymáshoz, hogy hajlékot tudtak nyújtani még a legszorgosabb szőlőmunkák idején is a kertben dolgozóknak.