Jankó Ákos: Hajdúvid (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 4. Debrecen, 1963)
A tanyavilág népe
alkalomszerű, a napszámos hívása, felfogadása szóbelileg vagy üzenettel történt. Napszámos munkára egyformán szükség volt a közép- és nagybirtokon. Már tavasszal, vetés idején szükség volt valakire, aki a lovakat vezette, a vetőgép munkáját ellenőrizte. Ilyen munkára 10 — 14 éves fiúkat fogadtak. Férfiaknak tavasszal a kaszálással akadt munkájuk. Később az év folyamán mind szélesedett a napszámos munkák tere. A nagygazda birtokán egész nyáron volt munkájuk a napszámosoknak. A munkabér úgy változott, ahogy a munkaszükséglet. Legdrágább volt a napszám aratáskor és legalacsonyabb télen. A felépült Vid község első lakói közül előző foglalkozásukat tekintve csak 11-en mondták magukat volt napszámosoknak. Ez a szám azonban nem fedi a napszámos munkások számbeli súlyának mértékét. A csak napszámból élők mellett igen sokan voltak, akik saját földjük jövedelme, tanyás juttatásaik vagy feles, harmados munkájuk utáni termény részesedés mellett időszakosan napszámos munkára kényszerültek. Ezen kívül az uradalmi birtokokon vagy módosabb gazdáknál élő cselédek hosszabbrövidebb időre napszámosokká válhattak. A régi törpebirtokosok és az 1945-i föleiosztáskor földhöz juttatott új gazdák is nagyrészt napszámos munkákból éltek. Ezek miatt a napszámos réteget igen nehéz elválasztani a tanyásoktól, kommenciós cselédektől vagy törpebirtokosoktól. Arácz József, Lukács Mihály, Péter Sándor, Lovas Imre, Varga József, Kelemen János, Nagy Mátyás, Kovács Sándor, Szabó György, Báncsmegi István, Szalóki Sándor állandó foglalkozása a napszámos munka volt. Balogh Imre a felszabadulás előtt tanyás volt, de e mellett fő jövedelmi forrása szintén a napszámos munka. 1945-ben földet nem igényelt, mert mint elmondta, úgysem lett volna hozzá jószága, így továbbra is napszámból kellett élnie. Apjának 2 hold földje volt, aki e mellett 12 köblöst bérelt is. Egy gyerek volt a családban, a napszámos munkajövedelmét a szülők mégsem nélkülözhették. Néha cséplőmunkásnak szegődött el, vagy résziben aratott, de főként maga is napszámos munkából élt. A tanyások között pedig éppen ritka volt az a család, mely megélhetésének igen jelentős részét ne napszámos munkából szerezte volna. Az elemi iskola néhány osztályának elvégzése után már került munka a gyerek számára, így igen korán elvonták a tanulástól, de az iskoláztatás a téli ruha hiánya miatt is igen alacsony fokon állott a tanyai szegény népnél. Szabó Gábor például, aki szintén az új község első lakói közé tartozott, egyáltalán nem járt iskolába. Amikor a tanulást kezdeni kellett volna, beteg volt, később pedig már hasznát vehették a szülei is, nem íratták be iskolába. A falu új lakóinak alacsony fokú iskolai műveltsége a felszabadulás előtti társadalmi helyzetnek is hű kifejezője lehet. 2. Summások A kapitalista mezőgazdálkoeiás kifejlődésével párhuzamosan a XIX. század második felében a nagybirtokokon a napszámos munka helyébe egyes időszakos munkáknál a summás munka rendszere lépett. A summások olyan mezőgazdasági bérmunkások voltak, akik nagyobb csoportokban, csapatokban közös szerződéssel 2—4—6 vagy 8 hónapra vállaltak munkát. A munkát az éppen érvényben levő napszámbérhez viszonyított megfelelő pénzbeni és természetbeni juttatásért, valamint élelemért végezték. A summás munka egy-cgy 7 napra cső díja nem volt ugyan annyi, mint egy napszámért járó bér, a summás munka a napszámos munkához viszonyítva mégis fejlődést jelent: a munkásnak a munka befejezéséig folyamatos munkalehetőséget biztosított.
