Jankó Ákos: Hajdúvid (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 4. Debrecen, 1963)
A tanyavilág népe
Az új falu lakói között akadt néhány volt summás is. A summás csoportok vezetőjét első embernek vagy summavállalónak hívták. O szedte össze a csapatba az embereket, járt faluról falura, ha egyik helyen nem kapott elég munkást, akkor ment oda, ahol több volt a szegény. Egyik évben józsai summavállaló érkezett Dorogra summáscsapatot szervezni, ahonnan vagy 40 munkás csatlakozott hozzá. így került kapcsolatba a józsai munkásokkal Kovács Sándor is, kinek visszaemlékezéseiből az egész summás munkaszervezet és munkásviszonyok képe bonatakozik ki előttünk. Kovács Sándor a mai Vid környéki pusztán lakott mint tanyás, közben napszámos munkát is vállalt. Később a józsai munkásokkal együtt Nagydobosra, Sárospatakra és Debrecen környékérc járt el uradalmakba summás munkára. Főképpen répát vagy mákot egyesítettek, mert különösen a répamunkákban a józsaiak híresek voltak. Mint mondja, ők voltak a „ripakucmirok". A répamunkát különben mindenki szerette, de legszívesebben a józsaiak vállalták. Egy-egy summás csapatban néha 200-an, sőt többen is voltak, attól függően, hogy mennyi volt a munka. Az első ember tartotta a kapcsolatot az uraságokkal. Ha megtudta, hogy valahol munkásra van szükség, akkor még a tavaszi munkák előtt megegyezett az urasággal, felvállalta a munkát, azután elment a falvakba, ahol munkásokat sejtett. Vasárnap a piacokon mindig talált munkaalkalomra váró szegény embereket, akiket megszólított, közölte velük, hogy mennyi summás munkásra volna szüksége, azok pedig a hírt továbbadták ismerőseiknek. így nem volt nehéz munkásokat toborozni, mert aki rá volt szorulva a pénzre, örült, ha valahol munkalehetőség kínálkozott. Ha egyik helyen elvégezték a munkát, akkor másik helyre mentek. A summások két hetenként jártak haza, hazulról vittek magukkal száraz tésztát, amiből pirított tésztalevest, slambucot, paprikás krumpilevcst főztek. Száraz kosztot és egy hétre 5 kg krumplit, 1 kg szalonnát, 6 kg kenyeret az uraságtól kaptak, ezenkívül minden második vasárnap fél kg hiist is adott az uraság a summásoknak. A munkabér mindig változó volt, ezért a bért nem lehetett előre pontosan kialkudni a munkásokkal. A munkavállaló a munka elvégzésére egy összegben állapodott meg az urasággal, amiből majd a summásokat fizette. Az első ember úgy egyezett az urasággal, hogy a kialkudott pénzből a munkások napszámhoz viszonyított bérének kifizetése után magának is maradjon. Az elsŐ ember nem közölte a munkásokkal az uraságtól kialkudott bért, nekik csak az egyes napokra járó összegeket fizette ki az elszámoláskor oly módon, hogy azok mindig a kialakult napszámbérekhez igazodtak. Eső után nagyobb volt a napszám, mint száraz időben, ezért a szegény ember is örült az esőnek. Ha a munkavállaló többért vállalta a munkát, mint amennyit neki az elszámoláskor ki kellett fizetni, akkor a fennmaradó összeget saját munkabérének tekintette. Előfordult, hogy a munkavállaló rá is fizetett a munkára, de megtörtént, hogy a munkásokat az uraságnak kellett kifizetni. Ilyenkor a munkavállaló saját munkájáért semmit nem kapott. Nagy Péter a felszabadulás előtt egyedül is, többed magával csapatosan is járt summás munkára. Főként Nagyhátra ment, egy esetben azonban Tolna megyei uraságnál is volt. Ha csapatosan mentek, akkor Ő volt a munkavállaló, első munkás. Tolna megyében a summás munka már márciusban megkezdődött a trágyahordással és nyolc hónapon át tartott. A kaszáláshoz 50 ember kellett. Kaszálás után következett a kapálás és répacgyclés. A summások létszáma nem volt egyforma. Egy részük már a tavaszi vagy a.nyári munkák után hazament, mások őszre is együtt maradtak a csapat-
