Jankó Ákos: Hajdúvid (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 4. Debrecen, 1963)
A tanyavilág kialakulása
hadháziak vidi részét. A nánásiak szántásra és kaszálásra használták Videt, 60 szekér szénát kaszáltak le ott évenként. 17 A hajdúvárosok mezőgazdálkodásában a XVII. század folyamán az állattartás volt a legnagyobb jelentőségű. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint sűrűn előfordult, hogy a hajdúk elhajtották a szomszédos községek gulyáit. Egyik jelentés szerint Böszörmény határából csak egy alkalommal 1000 lovat és ökröt hajtottak el. 18 Más adatok szerint is a XVII—XVIII. században a hajdúvárosokban óriási méretű volt az állattartás, némely gazda maga sem tudta jószágainak a számát. Még a XIX. század második felében is ezres falkák és gulyák legeltek a pusztákon. A jószágot ridegen tartották és már a tanyák kialakulása előtt is a pusztákon teleltették. A teleltetés idejére a jószág számára szárnyékokat vagy aklokat készítettek. A rideg jószágot télen csutkán, sasos kákán és törcken tartották. A kint telelő jószágot koplaló-nak, az akiokban való teleltetést pedig aklos teleltetés-nck hívták. 19 A XVII. században a hajdúság területén a föld birtoklásának kétféle formája volt érvényben: az adományos első foglaláséi birtokok öröklése és a szabadfoglalás rendszere. 20 Első foglalású birtoknak az adomány útján kapott háztclket és annak szántóföldi (esetleg még vízi és réti) tartozékát tekintették. Ház után való telek a városokban bőven volt, e miatt azt ez időben idegenek is könnyen szerezhettek. Ugyanígy nem szűkölködött a lakosság szántónak való földben sem. A határ egy részét szabadon hagyták, amiből a már öröklött osi földeket bíró lakosok vagy idegenek is szabadon foghattak maguknak. Élelmes emberek annyi földet foglaltak így, amennyire szükségük volt. Ha egy területről elment a víz és valaki a földet eke alá fogta, akkor az a föld az övé lett. 21 A szabadfoglalás rendszerét és a szabadfoglalású földek birtoklását azonban a városi tanács már a XVII. század folyamán is szabályozta. A szabadfoglalású pusztaföld jog szerint továbbra is a közösség tulajdona maradt, az ilyen földek elidegenítése és öröklése is csak a közösség által megállapított módok szerint történhetett. A szabadfoglalású földeket csak addig hagyták használójuk kezén, míg annak megműveléséről gondoskodni tudott, a műveletlen területeket gazdáiktól elvették és azokat másnak adták. E szerint tehát az Alföld mezőgazdálkodására oly jellemző földközösség rendszere a Hajdúság területén is érvényben volt. Az 1730-as évektől kezdve módosították a föld tulajdonjogának formáit és a szabad foglalást is korlátozták. Ez után a határhasználatban való részesülést mindinkább az adózás és más közös terhek viselése szabta meg. A földközösség rendszerébe a XVII—XVIII. században Vid is beletartozott, azonban használatának módját a zálogbirtokok bérlésének szabályai határozták meg. Videt, — mint zálogbirtokot — a lakosok a közösségtől bérelték. Az ilyen béres földekből eleinte minden lakó részesülhetett, aki a bérösszeget meg tudta fizetni, de ha valaki elmulasztotta a bérösszeg fizetését, attól a földet elvették és azt másnak adták.. A bérösszeg nem volt mindig egyforma, mivel a zálogösszeg is időnként változott. A zálogösszeg változása újraosztásokat tett szükségessé. A későbbi iijraosztásoknál már a régi bérlőket előnyben részesítették az új igénylőkkel szemben, sőt a régen szerzett jogok, alapján az újabb bérlőket igyekeztek ki is rekeszteni a puszta bérlésének jogából. Ily módon a vidi részek használata egy-egy birtokos kezében állandósulni kezdett, ami tervszerű, nagyobb beruházást igénylő gazdálkodás kialakulását tette lehetővé. Az 1885. évi tagosítás előtt Hajdúnánáson a földek járásokra voltak osztva. Egyik járásba búzát, a másikba tengerit, a harmadikba árpát és zabot vetettek, a negyedik
