Porcsalmy Gyula: Hajdúböszörmény rövid története a Hajdúkerület megszűnéséig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 3. Debrecen, 1963)
A hajdúk eredete
A HAJDÚK EREDETE A hajdú nevet egyes történetírók a hajadon, mások a hajtó szóból származtatták. A hajadon szótól, azért mert szerintük a hajdúk hajadon legények, nőtlenek voltak. Ez a származtatás nagyon kétséges. Ma általában elfogadott nézet az, hogy a hajtó szótól vette eredetét. Ezt történelmi tények is támogatják. A szabályozatlan Tisza áradásai és az azok által keletkezett mocsarak és belvizek miatt a mi vidékünkön is a földművelésnél jobban foglalkoztak az állattenyésztéssel. Már a XV. sz.-ban az alföldi földesurak közül többen — a jól jövedelmező állattenyésztés céljából főként legelőnek használták földjüket, így abból a jobbágyok számára mind kevesebb jutott. A földnélkülivé vált parasztok egy része így kénytelen volt elszegődni marhahajcsárnak. Az igen vagyonos kereskedők - tőzsérek — Európa különböző országaiba, főleg nyugati városokba szállították a híres magyar vágómarhát. Az akkori közbiztonsági viszonyok megkövetelték, hogy az ilyen szállítmányokat fegyveres emberek kísérjék. Ezekből a fegyverforgatáshoz is szokott hajtőkből a későbbiek folyamán kitűnő katonák váltak. 1514-ben — a nagy parasztháború idején — Dózsa György legkiválóbb katonái a hajdúk voltak, akik ezért még jobban magukra vonták a bosszúálló földesurak haragját. (Állandó üldözésnek voltak kitéve, kiirtásukra törekedtek, tiltva volt számukra a fegyverviselés stb.) A mohácsi csata után (1526) részint a közbiztonsági viszonyok megrendülése, az állandó török veszély, részint a Habsburgok ellenséges intézkedései miatt a virágzó marhakereskedelem lehanyatlott, és ezzel kereset nélkül maradtak a hajtók is. Ezekhez csatlakoztak a magyar és délszláv jobbágyok, akiket a törökpusztítás vetett ki otthonukból, és azután többnyire a katonaéletet választották. Végvárakban szolgáltak, vagy portyázó szabadhajdúk voltak. Csapatokba verődtek s úgy gondoskodtak megélhetésükről, ahogy tudtak. Még a rablástól sem riadtak vissza. Számuk pedig egyre gyarapodott azokkal, akik a török elől menekültek; a meg nem szállott területen elhelyezkedni nem tudtak és így valóságos csapásként nehezedtek a társadalomra. Törvényeink ezért viseltettek annyira ellenséges érzülettel velük szemben. Valósággal törvényen kívül helyezték őket, azonban amikor szükség volt halálmegvető, bátor katonákra, zsoldba fogadták őket. A hajdú zsoldos csapatok mindenkor a törökök ádáz ellenségei voltak. Ilyen zsoldos hajdúsereg nemzeti érzése ébredt fel s hagyta cserben 1604-ben a németet és csatlakozott Bocskai Istvánhoz. Ez időtől vált igazán jóhangzásúvá az addig átkozott ,,hajdú" név.
