Porcsalmy Gyula: Hajdúböszörmény rövid története a Hajdúkerület megszűnéséig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 3. Debrecen, 1963)

Böszörmény város története a hajdúk letelepülése után

gyermek szemlélésére felébredt a koldusasszony szívében az anyai érzés és hallhatóan rebegte: szegény gyermek mily szép, mily kedves teremtés, beh kár meghalni ilyen korán. Az anya ezen szavakat hallván, megrémülve fut oda és kérdi, hogy mit beszél a koldusasszony, miközben jó darab szalonnát és kenyeret adott át a koldusnőnek. A jószívű adakozó és a kis gyermek látása végre felnyitja a koldusasszony száját, elbeszéli, hogy a vidi és maladoni rácok elhatározták, hogy a hajdúvárosokat eltörlik a föld színéről, népét pedig kardélre hányják. Sőt ő egyenesen azért jött, hogy hírt adjon, mert nem viselheti el szívén a nagy romlást. Ö saját fülével hallotta az összeesküvést. A városi tanács értesülvén a hírről, a koldusasszonyt előkeresteti és kikérdezi, és annyival inkább elhiszik a koldusnő szavait, mert már előbb sokszor történtek véres összeütközések a szomszéd hajdúk és a vidi lakosok között. Figyelmeztetik rögtön a szomszéd városokat a veszedelemre. Különösen Böszörmény és Nánás voltak kitűzve a támadásra. Először Nánási akarták megtámadni. A nánásiak azonban jól értesültek a támadás napjáról, és a város alatt elterülő szőlőskertben megbújtak, és úgy várták a támadást. A hadnagy elosztotta a fegyverforgatókat a gerádjaik között. A legelszántabbak az országúton feküdtek keresztül. Holdvilág nem volt, néhány csillag bágyadt fénye adott csak némi világosságot. Sehol azon este mécsvilágot nem gyújtottak, a hajdúk közül pedig senki sem jelent meg a határban azon a napon. Marháikat, méneseiket, nyájaikat a belső rétbe szállították biztos helyre, ahol a tehetetlen aggok, gyermekek és félénkebb nők egy-egy csoport erős férfiú védőszárnyai alatt húzták meg magukat. Mikor a nánási toronyban a takarodót húzták, távol a pusztán egy nagy fekete oszlop jelent meg, mely mindig közelebb-közelebb húzódott. Nemsokára éles látású emberek kivehették a fejszékkel, csákányokkal, kardokkal és villákkal felfegyverzett alakokat. Amint a rácok közel értek, egyszerre egy kazal szalma lobban fel, és ennek a világánál a megbújt hajdúk megrohanták őket. Elkeseredetten folyt a véres csata, midőn a szőlőskertekből előretörő Szakállas Daróci embereivel irtózatosan csapott le a menekülő ellenségre. Kört alkottak a hajdúk, és ezen körben kellett a rácoknak küzdeni és meghalni. Akik a körön kívül estek, eszeveszetten futottak, de ott egy másik sereggel találkoztak. Ugyanis a böszörményi hajdúk jöttek a nánási testvéreik segítségére, így nem menekülhetett senki a rácok közül. A csata utáni napon a hajdúk közösen megrohanták Vid falut, és azt a földdel egyenlővé tették. A pusztítás percében előállott a koldusasszony, ki a összeesküvést felfedte, és kérte a hajdúkat, hogy az ő rokonainak kegyelmezzenek meg. A hajdúk teljesítették kívánságát, és akiket a koldusasszony rokonainak vallott, azokat életben hagyták, és Böszörmény városában telepítették le őket. Valószínű, hogy az a nép, amely Böszörmény egy részét lakja —, és amely részt ma is ,,rác-oldal"-nak neveznek —, a vidi rácok maradékai. A holttestekből pedig Nánás alatt, hol a csata történt, nagy halmot raktak, beföldelték és elnevezték Testhalomnak. A király is értesült az eseményekről, gróf Barkóczy generális megjelent a véres tett színhelyén, és meggyőződött a rácok méltó bűnhődéséről. Akik magokat kitüntették, azok közül többen kaptak nemességet. A vidi földet Böszörmény, Nánás és Hadház magok közt felosztották, s ma is birják. Az azonban már történeti tény, hogy I. Rákóczi György ezen vidi birtokrészt egészben zálogba adta