Nyakas Miklós: Nánási Oláh Mihály hajdúkerületi főkapitány 1760-1838 / Hajdúsági Közlemények 15. (Hajdúböszörmény, 1987)
Tartalom
s igyekezzenek garanciát szerezni arra, hogy ez nem ismétlődhet meg. Tegyék meg észrevételüket a főkapitány választás rendjével kapcsolatban. Szabolcs vármegye esetleges jogigényét utasítsák vissza. Tiltakozzanak a katonaállítás terhes volta ellen, azaz a hajdúvárosok csak nemesi felkeléssel tartozzanak, ne pedig újoncozással, a tisztek kinevezésének joga pedig maradjon a hajdúvárosoknál. Végül igyekezzenek tisztázni, mely kormányhatóság alá fognak tartozni, illetve fejtsék ki a városok álláspontját a polgári peres ügyekkel és a pusztabirtokokkal kapcsolatban. Nánási Oláh Mihály és Jablonczay Petes János igyekeztek is tartani magukat ehhez az utasításhoz, hiszen annak meghozatalában minden valószínűség szerint személy szerint ők játszották a vezető szerepet. Budán a Rudas fürdő mellett tudtak — nagy nehezen — lakást szerezni, s ezután mindennapi teendőjük volt tisztelegni az országgyűlés vezető férfiai előtt. Féltékenyen figyelték sorstársaik, a jászkun küldöttek tevékenységét, s arról pedig hallani sem akartak, hogy valamiben is közösséget vállaljanak a bihari volt kishajdú városok — Derecske és Kaba -— hajdúszabadságot kereső küldötteivel. Ez utóbbiakkal egyébként még a kerületi ülések sem voltak hajlandók foglalkozni, mondván, hogy itt földesúri juss forog fenn. Tehát mihelyst tehették, megszerkesztették emlékiratukat, ki is nyomtatták, s ebben igyekeztek a ,,Nemes Hajdú Városoknak Eredetét, Szabadságait, a Király és a Haza mellett tett gyakor izbeli véres érdemeiket elő adni". Nem csekély megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a „Haza leg nagyobb oszlopainak is Nemes Hajdú Városokról alig vólt több 113 „...Itt Budán a Rácz Városon éppen a Vas Rudas ferdő mellett meg lehetős szállásra találtunk, de ezt a módot másként ki nem tsinálhattuk, ha nem tizen nyóltz arannyal, és egy jó féle szalonnával, de ezt sem tudjuk, lészen-é állandó vagy nem. kivált ha a Szalonna elküldése sokáig fog késni." Jablonczay Petes János és Nánási Oláh Mihály a Hajdúkerületnek. Buda, 1790. jún. 2. H.-B. M. L. IV. A. 502. b. H.-ker. közgy. ir. F. 1. No. 98. 1790. Később debreceni szalonna küldését sürgetik. Értesítik a nemes városokat arról is, hogy a városok privilégiumait kidolgozták, „kinyomtattuk és szüntelen azt hordozzuk a Proceresekhez és az Ablegatus Urakhoz". Uo. F. 1. No. 96. 1790. 114 A „Bihar Vármegyei Ablegatus Urak ugyan akkor a Deretskei Dominiumbelieket is elől hozták, de senki sem szóllott hozzá, tsak azt határozták meg, hogy itt földes Uri Juss subvertálván, ebben elsőben Deputatiot kell kirendelni, a melly mind azokat, mind a földes urakat ki hallgassa." Jablonczay Petes János és Nánási Oláh Mihály a Hajdúkerülethez. Buda, 1790. júl. 18. Uo. F. 2. No. 11. 1790. A bihari volt kishajdú városok ugyanekkor kérelmükkel az erdélyi országgyűlést is megkeresték azon az alapon, hogy Bihar megye az Önálló fejedelemség korában Erdélyhez tartozott. A figyelemfelhívás erejéig vö. Gulyás József: A hajdúvárosok joga DKK. 1944. évf. 40. Részletesebben lásd Szendrey István: A bihari hajdúk pere i. m. 33—47. 115 Már a június 2-án írt levelükben azt írták, hogy „mind előbbeni, mind mostani állapotunknak és sorsunknak mi voltát ki dolgozván, most vagyon sajtó alatt..ötszáz példányban nyomtatják, ára negyven rénes forint. H.-B. M. L. Jablonczay Petes János és Nánási Oláh Mihály a Hajdúkerületnek. Buda, 1790. jún. 2. H.-B. M. L. IV. A. 502. b. H.-ker. közgy. ir. F. 1. No. 98. 1790. és Uo. F. 2. No. 11. 1790. (1790. júl. 18.) és Jablonczai Petes János és Nánási Oláh Mihály jelentése az országgyűlésen végzett tevékenységükről. Szoboszló, 1791. márc. 29. uo. F. 4. No. 107. 1791. 34