Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)
Tartalom
megváltozott, ezzel azonban nem áll módunkban foglalkozni. 14 8 Hangsúlyoznunk kell, hogy mindez a város hajdú jogon szerzett birtokára (terrenum priviligiale) vonatkozott, a bérelt pusztabirtokokon egészen más volt a helyzet. A hajdúk letelepítése és a közigazgatás megszervezése kétségtelenül a kapitányok műve volt, mint ahogyan nem is lehetett másként. A hajdúkapitányok — természetesen a böszörményi is — egyszerre látott el katonai, közigazgatási és bíráskodási feladatkört. E három funkció oly természetes egységbe olvadt, hogy utólagos szétválasztásuk kissé mesterkéltnek is tűnik. A hajdúk letelepedése a szakirodalom egybehangzó megállapítása szerint katonai rendben — tizedekben — történt. 14 9 Ezt nem is vonjuk kétségbe, de ugyanakkor rá kell mutatnunk, hogy önmagának a tizednek, mint közigazgatási egységnek a megléte nem bizonyíték az adott település katonai jellege mellett. Számos példát sorolhatnánk ugyanis, ahol a tized, tizedes kifejezéssel rendszeresen találkozhatunk, de azok mégsem voltak katonai jellegűek. így volt ez például Debrecen, Nagykőrös, Báránd stb. esetében is. 15 0 Böszörmény esetében némi zavart okoz a tizedek számának a meghatározása; Rápolti Papp Mihály böszörményi prédikátor szerint a XVII. század második felében a tizedek száma huszonegy volt la l, a későbbi iratok viszont egyértelműen csak hat tizedről tesznek említést. 10 2 Az ellentmondást mindmáig megnyugtató módon nem tudták feloldani, s csupán egy esetleges közigazgatási átszervezésre gondolhatunk, amely összefüggésben állhat a katonai életforma válságával és a szabadparaszti fejlődés kibontakozásával. A tizedek lélekszámának meghatározására — megnyugtató adatok hiányában — nem teszünk kísérletet, csupán utalunk Szabolcs vármegye 1613-ban kelt követi utasítására, mely szerint Kércsy András alispánnak a diétán a hajdúkra panaszkodva a következőket kellett előadni: A „Bezerményben, Hatházán, Polgáriban, Nánáson, Szoboszlón, Kábán, Szent-Margitán, "Újfaluban, Diószegen, NagyLétán, Álmosdon, Bagamérban, Vámospercsen, Kis Marján és egyébb helyeken kiben ezeren, kiben hétszázan, kiben négyszázan ...", laknak. Böszörményt már ekkor joggal tételezhetjük fel a legnépesebb hajdúvárosnak — a felsorolásban is az első helyen áll •— így városunk esetében ezer hajdúvitézt vehetjük alapul. Eszerint huszonegy tizedet alapul véve egy tizedre közel negyvennyolc (47,61) hajdúvitéz jutna. Bizonyosat azonban nem állíthatunk, hiszen nem tudjuk, hogy az ezres lélekszám valóban Böszörményre vonatkozik-e, s azt sem, hogy ez alatt csak a hajdúkatonákat értették-e, vagy pedig családtagjaikat is. 15 3 A hajdúvárosok — így Böszörmény — belső rendtartásának, közigazgatásának az alapját a történeti irodalom Forgách Zsigmond kassai főkapitány 1613. június negyedikén kelt utasításában jelölte meg. Joggal kell ugyanakkor feltételeznünk, 148 Orosz István: Ismeretlen iratok Hajdúböszörmény XVII, századi történetéből. Múzeumi Kurír 1973. október 11. sz. 6—10. old. 149 Rácz István: I. m. 198. Did. 150 Vö. pl. Szűcs István: Szabad királyi Debreczen város történelme. I— III. (Debrecen, 1870/71.) és Galgóczy Károly (szerk.) : Nagy-Kőrös város monographiája. (Bp 1896.) 154. old. Egyébként közigazgatási szempontból a tipikus jobbágyfalu, Báránd is tizedekre volt osztva. 151 Vö. Varga Lajos: Nánási emlékirat. Sárospataki Füzetek. 1859. évf. 165—175.; 689—698. és 785—800. old. Rápolti eredeti kéziratos naplója a debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában. 152 Györffy István: Hajdúböszörmény települése. Föld és Ember. 1928. évf. 117— 220. old. 153 Komáromy András: A szabad hajdúk történetére vonatkozó levéltári kutatások. I. m. 20. old. 48
