Lázár Imre – Nyakas Miklós: A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep húsz éve 1964-1983 / Hajdúsági Közlemények 12. (Hajdúböszörmény, 1983)
Tartalom
Az orosz és az ukrán festők nagy felkészültségű mesterek, akik művészi iskolázottságuk folytán egy erős valóságkötődést, szemléletbeli látványtiszteletet hoztak magukkal. A művészi igényesség, a részletek gazdag megmunkálása, a témák kiválasztása már jelezte azt a felelősséget, amit az alkotók együttesen és külön-külön is vállaltak. (B. Okorokov, J. Barvenko, U. Csernyavszkij stb.) a Szovjetunió ázsiai vagy kaukázusi népeinek képviselői szintén szemléletükben „ujjuk ban" hordták a felnevelő közösség művészi hagyományait. (Kat Tejcsezs) A festői felfogás dolgában a Bulgáriából itt jártak között is nagyok a különbségek. Ami talán közös, az a színhasználatban megmutatkozó melegség, az oldott festőiségre való törekvés. Ez azonban nem zárja ki, hogy közben megtalálható a nagyon is szigorú, zárt és elvont kompozíciót is műtermeikben. Az impressziókat mélyen átélő Zani Zanev, a finom, szinte fehér színkompozíciókat alkotó Mari-Terez Goszpodinova, a mély izzású, színvilágban gondolkodó Marija Lugova, az élet fontos pillanataira figyelő, s egyéni színvilágú képeibe a folklórhagyományokat is beépítő Eliza Todorova egyéniségek. A lengyel művészek munkáit általában magasabb fokú elvontság jellemzi. Összefüggésben azzal, hogy a lengyel művészet a háborút követő szellemi felszabadulás éveitől kezdődően levetve a stíluskorlátokat, szinte tobzódik a modernista irányzatok átvételében. A legizgalmasabb tehetségek, mint pl. Piotr Kmiec megtalálják azt a kifejezésmódot, mellyel képesek érzelmi-gondolati tartalmak közlésére. A lengyel művészek képei olyan szín- és formavilágot jelentettek, amelyek ugyan nem hasonlítanak a látványhoz, a szem előtt levő jelenséghez, mégis mélyről tudják annak lényegét, értelmét, szépségét és tartalmát sugározni. A romániai festészetet is gazdag sokszínűség jellemzi. A kolorista hagyományok olyan jónevű képviselői, mint G. H. Olariu, Silviu Oravitan-Cretu és a fiatal Paulina Mihai és mások a szín- és foltviszonyok szerkesztett rendjében gondolkodnak. Mások, mint a marosvásárhelyi Nagy Pál, a csíkszeredai Gaál András, a kolozsvári Erdős Tibor, a nagybányai Madarassy György és mások, bár képeik alapvetően ábrázoló jellegűek, mégsem a látványból, hanem a lélek belső rezdüléseiből, a személyiség belső világából merítenek s teremtenek expresszív erejű táblaképeket. Plugor Sándor, Paulovics László, Baász Imre korszerű grafikai nyelven beszélnek a létezésről, életről, világról, az emberi sorsokról. Sem nevekben, sem irányokban és törekvésekben nem teljes e felsorolás. A német művészek többsége egy erősen látványközeli, ábrázoló jellegű festészet művelője. Színeikben visszafogottak s egyben jellegzetesek. Bár többen közülük éppen az itteni fényviszonyok hatására élénkítették palettájukat ( Marlene Magnus, Frank Panse, Peter Röhn, Mathias Wegehaupt, Hans Hattop, Hans Joachin Biedermann). De finomabb, oldottabb impresszionisztikusabb kifejezésekre is van példa: Barbara Müller, Magdaléna Hodonyiés mások. A szomszéd baráti országokból érkezett művészek sok szállal kapcsolódtak a telephez, e tájhoz, közülük többen a magyar kultúrához, képzőművészeti hagyományokhoz, gondolkodásmódhoz is. Neveket említhetnénk, de csak Torok Sándor szabadkai festőre utalunk, aki több mint 10 éven keresztül benne élt s él ebben a miliőben, amely maradandó nyomokat hagyott festészetén : képei őszinte vallomások a mélyen megélt világról. Nem a látványt, az atmoszférát, hanem azt a színélményt festi, amely itt a Hajdúságban, a Hortobágyon érte. Az absztrakttól indult, s realista festővé lett. * * * A kolónia közösségformáló szellemét a hazai művészek határozták meg, csakúgy, mint az alapvető művészi tartást, a műhely jellegét és karakterét. Az itt dolgozók 39
