Lázár Imre – Nyakas Miklós: A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep húsz éve 1964-1983 / Hajdúsági Közlemények 12. (Hajdúböszörmény, 1983)

Tartalom

keretezés és az üvegezés is. A vezetés színvonala nem hogy emelkedett volna, hanem süllyedt. Az első „szakosodott" telepen a következők vettek részt: Maghy^ Zoltán, Bíró Ferenc, Szilágyi Imre, Madarász Gyula, Bényi Árpád, Bod László, Égerházi Imre, Vencsellei István, Lakatos József a hazai alkotók közül, Csorba Tibor, Urban Miecz­kowska Maria, Herman Miecziskaw Lengyelországból, Enno Ootsing, Emunt Kolon­tarov Szovjetunióból, Torok Sándor Jugoszláviából, Bácskái Béla, Julia Beróva Csehszlovákiából, Mitroi Florin, Frentin Sever, George Filipescu Romániából és Axel Wunsch a Német Demokratikus Köztársaságból. A telep nemzetközi jellegét erősítették a kölcsönös és szűkebb körű konzultációk, amelyeket a szovjet, lengyel és román művészekkel külön-külön folytattak. A műterem­látogatások keretében tartottak szakmai és kritikai eszmecseréket. 1975-ben Bényi Árpád festőművész kiállításával nyitott a telep. Az élménygyűjtő utak elsősorban a táj, a Hajdúság és Nyírség szép és jellegzetes tárgyi, természeti, népi építészeti világának megismerését szolgálják. A debreceni művésztelepen élő fes­tők műtermeiben ettt látogatások pedig az alkotók mindennapjaiba engedtek bepillan­tást. Az egyhónapos munka színvonalát jelzi, hogy az Állami Lektorátus zsűrije 133 művet árazott a zárókiállításra. A jó színvonalú tárlatot változatosság és szín­gazdagság jellemezte. Az olajjal, temperával, vízfestékkel és ceruzával, tussal és metszőkéssel teremtett alkotásokon felismerhető motívumok a böszörményi házak, utcák, kerítések, emberek. A tárgyi világ jellegzetességeinek, a hangulat sajátos ízének százféle szépsége él vásznakon, táblákon, lapokon. A régi és új elemek együttélése és ütközése, ötvöződése és kontrasztja sok művészt ihletett. A kiállítás egyik sajátos­ságát éppen az adta, hogy a Közép- és Kelet-Európa, sőt Ázsia országaiból érkezett festőművészek a vidék kínálta látványban friss szemmel fedezik föl az emberek, a táj, a tárgyak eddig szinte rejtett vonásait, a hazai alkotók pedig egyre mélyebben élik meg s veszik át és építik be képeikbe a miliő sugallta gondolatokat, érzéseket, hangulatokat. Az 1975-ös kiállításon Bácskái Béla szlovákiai, Emunt Kolantarov szovjet, Szilágyi Imre és Bényi Árpád festőművészek kapták meg a nívódíjjal járó Káplár Miklós­emlékérmet. Szilágyi Imre művészi világa is a telep szellemi közegében érik és telje­sedik ki. A látszaton, az egyszeriségen túltekintő, az emberi magatartásformák ki­tapintásának igénye adja a kulcsot művészetéhez. Gazdag fantáziával teremti s hasz­nálja fel a környező tárgyi világ s a népművészet formaelemeit egy sajátos grafikai nyelv megteremtésére. A kiállított képek azt jelzik, hogy tartalmilag az emberi, környezeti, természeti értékek keresése és kiemelése, pozitív minősítése és realista szemléletmód jellemzi a telep tagságát. A műhelyjelleg erősítésében pedig jó módszernek bizonyult a házi bemutatók, kölcsönös műteremlátogatások és viták szervezése. A telep közösségét a fokozatos közeledés és együttműködés jellemezte, amit elő­segített az is, hogy a külföldiek többen anyanyelvként beszélték a magyart. A közös élmény módszerben, technikában, feldolgozásmódban, ábrázolásban, megjelenítés­ben, a korszerű kifejezőeszközök használatában megvalósuló kompozíciókban változatos gazdagságot eredményezett. A jó teljesítmények ellenére a színvonal nem volt egyenletes, s főként a hazaiak közül hiányzott egy-két meghatározó művész­egyéniség. Ez egyben jelezte azt is, hogy a továbblépés feltétele olyan vezető művé­szek meghívása a telepre, akiknek erős és karakteres piktúrája jelleget adóan hatá­rozza meg e műhely arculatát. Mert nyilvánvalónak tűnik, hogy az évről évre jórészt változó külföldi művészekből jó színvonalú szimpozion teremthető, de a milyenséget, a jellegzetes vonásokat a hazai alkotóknak kell megadni. 28

Next

/
Thumbnails
Contents