Lázár Imre – Nyakas Miklós: A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep húsz éve 1964-1983 / Hajdúsági Közlemények 12. (Hajdúböszörmény, 1983)

Tartalom

Megemlíthetjük, hogy a Területi Szervezet ebben az évben külön nívódíjat alapított a legjobb alkotások számára, ezt eló'ször Plugor Sándor kapta. A telep ebben az évben tette át székhelyét a középiskolai kollégiumból az Óvónőképző Intézetbe, ahol a feltételek minden szempontból jobbnak bizonyultak. 1974-ben dolgoztak utoljára szobrászok Hajdúböszörményben, s ez alkalomból Nagy Sándor, az előző évben Káplár emlékplakettel kitüntetett szobrászművész alkotásainak bemutatásával kezdődött a nyári időszak. Mai szobrászatunk egyik legjelesebb képviselőjének munkájából rendezett tárlat méltán keltett érdeklődést. Belső egységet mutató gránit-, bazalt- és márványszobrai egyetlen témáról, az emberről beszélnek kivételes plasztikai erővel. Az alig kibontott figurákból erő, az arcokból tiszta emberség, természetesség, nyugalom árad. Az emberi összetartozás, az anyaság, munka a tárgya zárt, tömör szerkezeti szobrainak. A zárókiállításon Egerházi Imre, Lakatos József hazai, Paulovics László és Plugor Sándor romániai, Nenorta Sigitas szovjet festő- és grafikusművészek kaptak nívójutalmat és Káplár Miklós-emlékérmet. Plugor Sándor 20 grafikai lapját ajándékozta a városnak az önálló kiállítása után. Égerházi Imre festészete is a látványon alapul, de a stilizálás, a motívumok képi felhasználása, átírása, a harmadik dimenzió kiiktatásával, egyfajta dekorativitással olyan képi világot teremt, amely gazdag érzelmi, gondolati élmény közvetítésére alkalmas. Lakatos József nem elégszik meg a látszattal, szuverén módon rendezi, csoportosítja s emeli ki a hangsúlyadás szempontjából fontos elemeket. Hajdúböszörmény és a Hortobágy meghatározó élmény számára. Plugor Sándor rajzain az emberi lét nagy titkait fürkészi. Élet és halál, küzdelem, mulandóság, szabadságóhajtás, emberség, forradalmi tartás, csupa izgalmas kérdései a mának és minden emberi kornak. Ezek érződnek művein. A falra került 90 mű között sok olyan is szerepelt, amelynek ihletője, inspirálója érzékelhetően a város és a hajdúsági táj. Ismeretes, hogy 1974 őszén Siklóson megtartották a tanácsi működtetésű hazai művésztelepek első országos találkozóját és ott bizonyos egységes alapelveket is megfogalmaztak. Létrehoztak egy, a művésztelepeket központilag, hivatalosan is koordináló szervet, a szimpozionbizottságot. Az ott elfogadott elvek szellemében került sor a szervező bizottság 1974. december 16-i ülésére, amely egyben kijelölte a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep fejlődésének további útját. Bíró Lajos a Területi Szövetség titkára ismertette a szervezet feljegyzését a művésztelepek működtetésével kapcsolatban, amelyben kérik a telepek szervezési rendjének és gazdasági finanszírozásának egységesítését. Országos irányelv az, hogy a szimpozionok száma kevesebb lesz, s előbb-utóbb sor kerül a meglevők szakosodására is. A romániai meghívásokról elmondta, hogy ezentúl azok csak az ottani szövetségen keresztül jöhetnek Magyarországra. Javasolta a névleges térítési díj eltörlését is. A telep vezetője, Székelyhídi Ágoston kifejtette, hogy elsősorban „a festészet és a grafika az a terület, amellyel a mi telepünk foglalkozhat", s éppen ezért fokozatosan csökkenteni kell az itt dolgozó szobrászok számát. A résztvevők körét 20 főben állapították meg. 1975-ben 21 művész dolgozott a telepen, 9 magyar és 12 külföldi. Ebben az évben mindenki egységesen napi 40 Ft költőpénzt kapott, amely megszüntette a feszültséget a hazaiak és a külföldiek között. Sokat jelentett a munkához szükséges anyagok és eszközök beszerzése és biztosítása is. Mindenki külön lakószobát kapott és 5 műterem állt rendelkezésre. Gondot okozott viszont, hogy az étkeztetési norma rendkívül alacsony volt, s a konyha tevékenységében is sok volt a hiányosság. Problémát jelentett a kép27