Lázár Imre – Nyakas Miklós: A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep húsz éve 1964-1983 / Hajdúsági Közlemények 12. (Hajdúböszörmény, 1983)

Tartalom

a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségével, a megyei és városi tanács művelődésügyi osztályaival. A sokféle igényt és javaslatot összegezve és egyeztetve végül összesen 37 képzőművész vett részt a szimpozion munkájában: 15 külföldi és 22 hazai. Ez az év volt a telep történetében a legnépesebb ! Név szerint a következők: V. P. Barvenko (Szovjetunió, Moszkva), Bényi Árpád (Berettyóújfalu), Bíró Ferenc (Hajdúböszörmény), Bottos Gerő (Budapest), Gudrun Brüne (NDK), G. G. Csernovszkij (Szovjetunió), Dohnál Tibor (Győr), Égerházi Imre (Debrecen), Élesdy István (Budapest), Farsang Sándor (Budapest), Fodor József (Hódmezővásárhely), Fügedy Jenő (Csehszlovákia), Gaál András (Románia), Gádor Magda (Budapest), Gyurkovics Hunor (Jugoszlávia), Bernhard Heisig (NDK), Kaubek Péter (Budapest), Kéri Imre (Budapest), M. V. Kornyeckij (Szovjetunió, Riga), K. Lukács Ilona (Hajdúböszörmény), Madarász Gyula (Hajdúnánás), Madarász Gyuláné (Hajdúnánás), Maghy Zoltán (Hajdúböszörmény), Tadeus Malachowsky (Lengyelország), Mamed Mamedov (Szovjetunió, Ashabad), Nagy János (Csehszlovákia), Nagy Pál (Románia), Nagy Sándor (Budapest), Papi Lajos (Kisújszállás), Plugor Sándor (Románia), Paulovics László (Románia), Prim Zoltán (Debrecen), Pál Gyula (Nyíregyháza), Topor András (Debrecen), Torok Sándor (Jugoszlávia), Szilágyi Elek (Hajdúböszörmény) és Vencsellei István (Debrecen). Most első ízben történt meg, hogy a zárókiállítás anyagát Hajdúböszörményen kívül máshol is bemutatták, nevezetesen Debrecenben, s erre az alkalomra színvonalas katalógust is készítettek. Kiállításokat cseréltek és meglátogattak két szomszédos művésztelepet is. A telep költségvetése összesen 100 000 Ft volt, tehát 20 000 Ft-tal több, mint az előző évi. Ez a növekedés azonban nem állott arányban a résztvevők nagy számával. E nyári időszakon is visszatértek a művészek a realizmus vitájához az itt dolgozó lengyel művészek absztrakt törekvéseivel összefüggésben. Az eredményeit summázta Székelyhídi Ágoston a telep első tíz évéről szóló esszéjében: „Ha számunkra a világnézetben és etikában idegen az, ami antihumánum és irracionális, idegennek kell lennie azoknak a módszereknek, stíluselemeknek, eszközöknek is, amelyek hasonló jellegűek a módszer, az eszköz, a stílus területén. Mit jelent ez közelebbről? Azoknak az elemeknek és eljárásoknak a kizárását, amelyek nem adnak lehetőséget a mű belső egységének és összefüggésének megteremtésére, amelyek a művészi minősítést semmilyen formában nem tartalmazzák." Ez kizárja a naturalizmus módszerét, amely csak leír, de nem minősít, nem fogalmaz meg eszmei, világnézeti és etikai tartalmakat. De kizárja a puszta automatizmus módszerét is, amelynek nincs a tapasztalati világgal azonosítható eleme, tehát nem fejez ki minősíthető viszonyt az ember és a tárgyi valóság között. A módszerek, a stílusok, az eszközök és formák egy ponton tartalmi elemet képeznek, hiszen bennük és általuk fejeződik ki a viszony a mű és a valóság között. Hosszú vita folyt a művészi értékről, a módszer és ízlés összefüggéseiről. Ebben és a korábbi eszmecserékben is jelentős segítséget adtak : Bodnár Éva, Miklós Pál, Németh Lajos művészettörténészek, Kovács Kálmán irodalomtörténész, Sánta Ferenc író, Varga Imre művészeti író és Sára Sándor rendező. A vita alkotó emberek vitája volt, amelynek leszűrődése, pl. az érték és a tetszésnem tetszés lehetnek ütköző fogalmak, hogy az érték nem egyetlen módszer függvénye, s ebben az értelemben nem azonosítható a realizmussal mint stílussal, mint módszerrel. Az érték a mű egészétől függ, ez képezi az elemzés, az ítéletalkotás, a minősítés alapját. A művészi igazság átélése és megértése, befogadása és elfogadása bonyolult viszonyát is gyakran érintették a polémiák anélkül, hogy néhány fogalmat vagy kategóriát végképp lezártak volna. Ez irreális követelmény is lett volna, hiszen 24