Lázár Imre – Nyakas Miklós: A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep húsz éve 1964-1983 / Hajdúsági Közlemények 12. (Hajdúböszörmény, 1983)

Tartalom

sává váltak. Közös jellemzőjük : a valóság művészi szemléletének elfogadása, s a világnézeti elkötelezettség. Bényi Árpád nem mesél a világról, hanem a megélt viszony indította képalkotásra, s ez lehet dinamikusan feszült, katartikus vagy lírai, de mindenképpen érzelmileg emelkedett, felfokozott. Paulovics László mélyen intellektuális, finoman rajzolt grafikáin térben és időben eltérő motívumokat rendel egymás mellé. Tadeus Malachowsky drámai, kissé teátrális, de mindenképpen nagyhatású képei a lengyel festőktől megszokott absztrakttól eltérően ábrázoló és kifejező jellegűek. Papi Lajos belső erőt, feszességet, Nagy János plasztikai fegyelmet sugárzó szobrai, Váró Márton klasszikus és modern megoldásokat harmonikusan elegyítő kompozíciói figyelemre méltók. A telepnek érezhetően növekszik a közönség vonzása. Igaznak bizonyult Magyar i Vilmosnak a Napló 1969. júliusi számában leírt gondolata: „...a város jellege hatással van a művészek alkotó munkájára, s a művésztelep létezése pedig a város szellemi arculatának formálódására. Az alkotói tevékenység itt kapcsolódik össze a város művelődéspolitikai törekvéseivel, a vizuális kultúra fejlesztésével." A tagok nemcsak egymás munkáját kísérik figyelemmel és ismerik meg, hanem hatással is vannak egymásra. Ez a legjobb értelemben vett elmélyülés irányába mutat. Az alkotóműhely erősödik és szélesedik. Egy-egy műfaj eltérő felfogású mestereinek termékeny vitái, a különböző országokból jött művészek a hazai hagyományokat és törekvéseket magukkal hozva — munka közben s munkájukkal —járultak hozzá a telep szellemi miliőjének formálásához. Az itt született barátságok egymás kölcsönös tiszteletén alapulnak. Ez a nem múlt nélküli, de jelentékeny kulturális hagyományokkal alig rendelkező kis város most ha szerény mértékben is, de ezzel bekapcsolódott a nemzetközi képzőművészeti életbe. Az eszmecserék eredményeképpen egyre jobban tisztázódtak az alkotóközösség feladatvállalásának nehézségei, de egyben a műhely nélkülözhetetlen szerepe is. A telep művészetpolitikai feladatot vállalt és ennek érdekében tervezői és alkotói egyaránt szükségesnek tartották helyük és szerepük tisztázását. S amikor a meghatározó elvek, normák megfogalmazódtak, azt is meg kellett mondani, hogy a kolónia mint alkotó együttes — melyet a realista művészetszemlélet és a humanista eszmények tartanak össze — alkotó módszerekben nem köti meg a művészek kezét. Nem stílusjegyek vagy puszta technikai elemek révén fogad be vagy rekeszt ki alkotókat, s ezzel nem is szab merev határokat. A művészi értékek megítélésében azonban már kizáró elemként fogadták el az alkotások tényleges esztétikai értékét. Kicsit tágnak tűnik e megfogalmazás, de egy nemzetközi telepen nehéz lenne nagyobb zártságra törekedni. A művészetpolitikai-esztétikai elvek tisztázása az együtt gondolkodó és dolgozó, állandó közösségmag szerveződését jelezte. A tisztázás eredményeképpen az alapokmányban rögzített művészetpolitikai elv egyre jobban érvényesült, nevezetesen: a modern realista művészeteszmény megközelítése. Ezért e nyári kurzuson parázs vitákba torkollottak a realizmusról, művészi igazságról, értékről, minőség elvi követelményeiről, elméleti normákról, alkotói szándékokról és a született alkotásokról szóló eszmecserék. Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep első nyári időszaka eredményesen zárult. Az 1972-es év működése több szempontból is igen tanulságos. A művésztelep szervező bizottsága már januárban lefektette az alapelveket, majd ezeket megbeszélték 23