Lázár Imre – Nyakas Miklós: A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep húsz éve 1964-1983 / Hajdúsági Közlemények 12. (Hajdúböszörmény, 1983)
Tartalom
Ezt az évet igen jelentősnek kell ítélnünk a Hajdúsági Művésztelep életében. Láthattuk ugyanis, hogy ekkor gyökerezett meg számos olyan hagyomány, amely máig befolyásolja a művésztelep karakterét; ilyen például magának az emlékéremnek és díjaknak odaítélése és kiosztása, a városnak tett képfelajánlások, a zárókiállítás, Káplár Miklós sírjának megkoszorúzása. A résztvevők ebben az évben megkoszorúzták a nagy festő síremlékét, s ezzel hagyományt teremtettek, bár koszorúzott már az 1964-es telep tagsága is. Azonban az 1968-as esztendő — számos objektív ok miatt — több negatív tanulságot is feltárt, amelyeket a következő kurzus előkészítésekor már kellően hasznosítottak. Nevezetesen azt, hogy a szervezést időben kell elkezdeni, mindenekelőtt össze kell állítani a meghívandók névsorát és a telep programját. A szervezés kétségtelenül leglényegesebb területe a meghívandó művészek kiválogatása volt. A telep vezetője ennek érdekében konzultált az érdemesebb művészekkel, s két szempontot igyekeztek egyeztetni: megvizsgálták a szakmai, szemléleti színvonalat és megbízhatóságot, valamint az emberi és magatartásbeli hozzáállást. Úgy döntöttek, meg kell hívni a városban élő kiállító művészeket is. A szervezési munkák során merült fel, hogy kísérletképpen fogadni kellene egy-egy romániai, ukrajnai, szlovákiai magyar festőt vagy szobrászt. Ez az első gondolata annak, hogy a telep vonzáskörét nemzetközivé szélesítsék, noha ebben a formában ez kizárólag magyar anyanyelvűekre vonatkozott volna. Ebben az évben már foglalkoztak azzal is, hogy a telep helyét az 5. sz. általános iskolából helyezzék át a középiskolai kollégiumba. A kollégium tatarozása miatt azonban ez ekkor még nem valósulhatott meg. A művésztelep eddigi propagandáját sem ítélték jónak, ezért úgy vélték és tették, hogy nagyobb gondot kell fordítani a tömegkommunikációs tájékoztatásra. Az 1968-as telepi programból is látszott, hogy a tagoktól egy határozottabb alkotói törekvést, realista szemléletet és etikai tartást vártak. Kinyilvánították, hogy a műhely a „szocialista művészetszemlélet és művészetpolitika szellemében tevékenykedik". Hármas célt fogalmaztak meg : — a kolónia ápolja, folytatja és gazdagítja a hajdúböszörményi képzőművészeti hagyományokat ; — részt vállal — lehetőségeihez mérten — a mai modern alkotóművészet segítésében ; otthont, élményszerzési alkalmat s munkafeltételeket biztosít — minden év nyarán, három hét időtartamra — 20—25 képzőművésznek ; — segíti Hajdúböszörményben a művészeti nevelést, ízlésfejlesztést, a képzőművészeti ismeretterjesztést. A kulturális programok a fentiekhez és a megváltozott személyi összetételhez igazodtak. Cél volt : „benne élni a korszak művészi sodrában!" A résztvevőkről az 1968-as telepi értékelés a következőket állapította meg: „ezek a művészek többnyire elérték azt a szintet, amit tartani szeretnének. Szemléletük, stílusuk pedig teljes mértékben megfelelt annak az esztétikai eszménynek, amelyet a Hajdúsági Művésztelep magáénak vall: a sok változatot magába foglaló modern realizmus". Az értékelő jelentésben érdekes gondolatként fogalmazódott meg egy telepi tanács felállítása. A művésztelep szervező titkára úgy látta, célszerű lenne maga mellé kéthárom tagú vezetőséget választani, amelynek jogát a telep művészei számára biztosítanák, azzal a kikötéssel, hogy egy személyre a fenntartó szerv tenne javaslatot. Erre Madarász Gyula festőművészt jelölték. E javaslat azonban csak jóval később valósult meg. A zárókiállításon 64 mű szerepelt, többségük színvonalas jó munka, 16 alkotást a 16
